fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rétvári: 250-400 ezer kérelemre számítunk
2011. január 10., 12:08
Az egyszerűsített honosítási eljárás elsősorban gesztusértékű, hiszen a legtöbb igénylő számára érzelmi kérdés a magyar állampolgárság megszerzése - mondta hétfőn a TV 2 Mokka című műsorában Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.

Az igénylésekkel kapcsolatban az államtitkár arról tájékoztatott: az első hét első négy napján annyian igényelték a kettős állampolgárságot, mint tavaly egész évben. A múlt évihez képest legalább ötvenszeres a jelentkezők száma. A legtöbb igénylés Erdélyből és a Vajdaságból érkezett, de a világ minden tájáról érkeztek kérelmek - mondta Rétvári Bence.

Kiemelte: a kérelmező esetében nem azt vizsgálják, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik-e, hanem, ha igazolni tudja, hogy a felmenői között van vagy volt magyar állampolgár, akkor egyszerűsített eljárás keretében megkaphatja a magyar állampolgárságot. A hivatal a kérelmeket három hónap alatt bírálja el - tette hozzá.

A kérelmekkel kapcsolatban elmondta: a számítások alapján 250-400 ezer igénylésre számítanak, az intézményrendszert ehhez igazították. Abban az esetben, ha óriási lenne az érdeklődés, munkaerőforrást fognak átcsoportosítani, ahol a helyzet megkívánja. Akinek nemzetbiztonsági, vagy közrendvédelmi szempontból kockázatos a visszahonosítása, azokat kiszűri a rendszer, ezzel jelentősen csökkenthető a hibalehetőségek száma - hangsúlyozta az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a kettős állampolgárok kapnak-e szavazati jogot a jövőben, Rétvári Bence úgy válaszolt: a hatályos törvények értelmében az állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok rendelkeznek szavazati joggal. A kettős állampolgárok közül, aki állandó lakcímet létesít, annak lesz szavazati joga. Az egyszerűsített honosítási eljárás elsősorban gesztusértékű, hiszen a legtöbb igénylő számára érzelmi kérdés a a magyar állampolgárság megszerzése - hangsúlyozta a politikus.

A kérelmezők jogosultságával kapcsolatban Rétvári kifejtette: az erdélyi igénylőknek szabadabb lesz a mozgásuk az unión belül, mivel egy schengeni övezeten belüli országnak lesznek a tagjai. A vajdasági magyaroknak a munkavállalás szempontjából jelent segítséget a kettős állampolgárság.

Arról, hogy az új igénylők szavazhatnak-e majd a 2014-es választásokon az államtitkár azt mondta: ez a vita még az idén el fog dőlni. Március 15-től április végéig tart az alkotmány vitája a parlamentben, ott fog ez a kérdés koncentráltan megjelenni, illetve az úgynevezett sarkalatos törvények vitájában.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fennakadás nélkül működnek a kormányablakok
Cikk: Zökkenőmentes volt a honosítási kérelmek beadása
Cikk: Az állampolgárság megszerzése után is járnak a kedvezmények
Cikk: Óriási az érdeklődés az egyszerűsített honosítás iránt