fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gazdasági koordinációs ciklus indul az EU-ban
2011. január 11., 08:52
Az Európai Bizottság szerdán kiadja úgynevezett éves gazdasági növekedési elemzését, és ezzel útjára indul az Európai Unióban az első európai szemeszter, azaz gazdasági koordinációs ciklus.

Tekintettel arra, hogy az unió még nem lábalt ki a nemzetközi gazdasági válságból, és tagországai most először végeznek ilyen típusú koordinációt, a magyar EU-elnökség szempontjából is kiemelten fontos témáról és feladatról van szó. A kezdeményezés fontos eleme, hogy az EU szervei még tervezet állapotában áttekintik a tagországok következő évi költségvetését.

Az európai szemeszter évente ismétlődő, körülbelül hat hónapos időszak lesz. Ennek során vizsgálatnak vetik alá a tagállamok költségvetési és gazdaságszerkezeti politikáját, hogy kiderüljön, ha azok esetleg eltérnek az uniós iránytól vagy az államháztartási egyensúlyban elmozdulás következik be. Kiemelt cél az, hogy már a költségvetési döntések előkészítésének idején megerősítsék a tagországok közti koordinációt.

A szemeszter a bizottság növekedési elemzésével indul, majd az állam- és kormányfői tanács márciusban megállapítja, hogy milyen főbb gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie az uniónak, és stratégiai jellegű tanácsokkal szolgál a megoldásra szolgáló politikára vonatkozóan. A tagállamok ennek az iránymutatásnak a figyelembevételével terjesztik elő középtávú költségvetési stratégiáikat stabilitási vagy konvergenciaprogramjaik keretében. Ezzel egy időben nemzeti reformprogramokat is kialakítanak, amelyek olyan területeken tartalmaznak intézkedéseket, mint a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás.

A programokat a tervek szerint áprilisban ismertetik, és ezek alapján a kormányfői és pénzügyminiszteri tanács júliusban további szakterületi tanácsokkal szolgál a tagállamoknak, mielőtt még azok véglegesítenék a következő évre szóló költségvetéseiket.

Az európai szemeszter a nemzetközi gazdasági válság tanulságainak levonására és hasznosítására létrehozott - Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke által vezetett - uniós munkacsoport első kezdeményezései közé tartozik.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten Budapesten forradalminak nevezte a változást, amelyet az új rendszer jelent a tagországok gazdaságpolitikájának összehangolásában. Korábban Barroso elmondta, hogy a bizottság elemzése három területre összpontosít: a pénzügyi konszolidációra, a szerkezeti reformokra és a növekedés ösztönzésére. Nem puszta tűzoltómunkát végzünk a pénzügyi stabilitás terén. Az európai gazdaság jövendő, erősebb és tartósabb építményét is készítjük - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke az európai szemeszterről.