fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Egész Európa és a demokratikus világ hálával tartozik Magyarországnak"
2011. január 12., 13:23
A magyar civilek többsége szerint a kormány jó úton jár, érvényesül a választók akarata, a külföldi médiumok pedig elhamarkodottan ítélték el a tavaly év végén elfogadott médiatörvényt - mondta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapítója és szóvivője szerdán, Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

Csizmadia László szerint felmerül a kérdés, hogy a médiatörvényt támadó nemzetközi sajtó az elmúlt hetekben miért adott széles megnyilvánulási lehetőséget a magyarországi "bukott politikusoknak", "vagyonukat törvénytelenül szerző oligarcháknak", illetve a "Magyarországra ritkán látogató magyar világpolgároknak".

Kiemelte: az Európai Unió soros elnökségét a bírálatokkal szemben egy a "talpától a feje tetejéig demokratikus szellemű ország vette át" januárban, egy olyan "európai polgár vezetésével, aki a szovjet fegyverek árnyékában is követelte a demokráciát".

A Fidesz-KDNP pártszövetség a "szavazatok fegyverével, nemzeti összefogással" nyerte meg az országgyűlési választásokat tavaly tavasszal, amivel "előzetes társadalmi szerződést kötött" a polgárokkal - fűzte hozzá Csizmadia László.

A CÖF alapítója szerint a civilek a demokrácia visszaállítására, a kordonok lebontására adtak felhatalmazást a kormánynak, továbbá arra a szavai szerint már beteljesült követelés végrehajtására, hogy a civil társadalmat is vonják be a jogalkotás folyamatába.

A fórum alapítója reményét fejezte ki az iránt, hogy a nemzetközi média nem akarja visszaállítani az elmúlt nyolc év gyakorlatát, amikor is minden ellenzéki javaslatot lesöpörtek a parlament napirendjéről, a kormány sokszor bűnös eszközökkel herdálta el a nemzeti vagyont, Magyarország pedig a "korrupció melegágya" és a világ egyik legeladósodottabb "rendőrállama" lett.

"A médiatörvény nem pártpolitikai kérdés"

Csizmadia László aláhúzta, a médiatörvény nem pártpolitikai kérdés, tanulmányozása és összevetése a többi uniós tagállam hasonló jogszabályaival hatalmas szaktudást igényel és remélik, hogy ez alatt nem éri diszkrimináció Magyarországot. A szóvivő szerint az Európai Unió erősségét egy egységes médiatörvény létrehozása bizonyítaná.

A civil tömörülés alapítója úgy fogalmazott, elvárják a jogszabályt kritizáló nemzetközi médiumoktól, hogy az elmarasztalásokhoz hasonló terjedelemben hozzák nyilvánosságra a CÖF kormányt támogató véleményét is.

Hozzátette: a civilek a következő félévben a kormányhoz hasonlóan az EU-elnökség sikerére kívánnak koncentrálni, az országot ért támadások elleni védekezés helyett.

Csizmadia László megjegyezte továbbá, hogy a Magyarországgal szembeni következő támadási felületet az új alkotmány elfogadása körül látja. A CÖF alapítója - Gyurcsány Ferenc volt kormányfő kezdeményezésére utalva - "álságosnak" nevezte népszavazást kezdeményezni az alaptörvényről, mivel - mint mondta - a szabad választásokon mandátumot szerzett parlamenti képviselők minden további nélkül elfogadhatják a "történetileg folytonos, új alkotmányt".

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: a munkavállalók jogosan gondolhatják, hogy az elmúlt két évtizedben "mindenféle erkölcsi és demokratikus korlátot átlépett a társadalom kifosztása".

A szakszervezeti vezető meglátása alapján a magyar és a külföldi sajtó azonban erről mindeddig nem volt hajlandó pontos képet közvetíteni, helyette inkább a "globális hatalom" oldalán "hecckampányt" indítottak az Orbán-kormány ellen.

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke úgy foglalt állást, hogy "egész Európa és a demokratikus világ hálával tartozik Magyarországnak és kormányának", ezért az utóbbi időben megdöbbenve tapasztalták az országra zúduló "nemtelen támadásokat". A KÉSZ vezetője szerint ezeket, az "itthoni hazaáruló körökből indult" kritikákat elsősorban az váltotta ki, hogy a kabinet hozzá mert nyúlni a "profit és a média uralmához".

Magyarország példát mutathat az elnökség alatt

Kiemelte: a kétharmados társadalmi felhatalmazással rendelkező parlamenti többség már eddig is "prófétai tetteket hajtott végre"; Magyarország EU-elnöksége alatt pedig példát mutathat az "erkölcsi mélységekre visszavezethető" válságban lévő európai, jóléti társadalmaknak.

Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület ügyvezető elnöke rasszizmusnak és diszkriminációnak minősítette a médiatörvényt ért támadásokat, és minden kritikát megfogalmazó külföldi újságírót felszólított arra, hogy kövesse meg a magyar embereket.

Schulek Ágoston, a CÖF alapító szóvivője elmondta: a Civil Összefogás Fórum több mint ezer egyesületet, szervezetet foglal magában. Emlékeztetett arra, hogy a CÖF szervezte az "eddigi legnagyobb magyarországi civil demonstrációt 2009 virágvasárnapján", amikor több mint 200 ezren vonultak fel a Hősök terén.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: CÖF: ne támadják tovább Magyarországot
Cikk: "Azok féltik a demokráciát, akik csődközeli helyzetbe juttatták Magyarországot"
Cikk: CÖF: hiteles tények alapján ítéljék meg Magyarországot!
Cikk: Médiatörvény: visszautasítják az Európai Szakszervezeti Szövetség bírálatát
Cikk: Az Amerikai Magyar Szövetség óv az elhamarkodott véleményalkotástól
Cikk: Hogy kommentálhatja a törvényt az, aki nem is olvasta?