Miközben egy nevenincs cég a tíz legkockázatosabb ország közé sorolja hazánkat, és attól zeng a piac, hogy a magyar állampapír nem ér sokkal többet egy akármilyen bóvlinál, a nagy hangzavarban nem esik szó arról, hogy emberemlékezet óta először hagytunk magunk mögött egy olyan büdzsét, amelyiknél a hiány úgy alakult, ahogyan azt az év elején betervezték. Az sem érdekel senkit, hogy a tavalyi eredményt csak több száz milliárdos kiigazítással sikerült elérni, amiben az állami kiadások lefaragása is jelentős súllyal szerepelt. Az, hogy azon kevés ország közé tartozunk, ahol jelentősen csökken idén az államadósság, és eléri az euró bevezetéséhez szükséges szintet a deficit? Vagy hogy újévtől jelentősen átszervezték a kormányhivatalokat, és máris több olyan lépésen vagyunk túl, amit Gyurcsányék évekig sem mertek megtenni? Csak e két tény nem kelthet elegendő bizalmat a tekintetben, hogy idén megvalósul az ország nagyobb kiadáscsökkenéssel járó átszervezése is? A kérdések adottak, de nem biztos, hogy foglalkoznunk kell a válasszal. Mert amit tennünk kell, azt magunkért kell végbevinnünk, nem a külföld elismeréséért. A saját büszkeségünkért és önbecsülésünkért.
A teljes írás az MNO-n olvasható.