Tíz évvel az első Széchenyi-terv meghirdetése után tegnap útjára indították a terv második fejezetét, amely ismét felemelkedési lehetőséget adhat sok hazai vállalkozásnak. A két fejlesztési stratégia közös pontja, hogy a külföldi tőke aránytalan, egyoldalú támogatásán és az olcsó hazai munkaerőn alapuló, zsákutcás modell helyett kellett az addigitól merőben eltérő, járható utat kijelölni a magyar gazdaság számára. Az első terv kétszázmilliárd forintos kerete több mint tízezer vállalkozás támogatásával egy forintból hármat tudott megmozgatni: vállalkozáserősítési, egészségturisztikai fejlesztések indultak, bérlakások épültek, és megkezdődött az energiatakarékossági program.

A tét és a felelősség most sokkal nagyobb, mint tíz évvel ezelőtt. A megörökölt adósságcsapda és az államcsődtől megmentő hitelek fejében vállalt kötelezettségek szorításában egyszeri és megismételhetetlen lehetőséggel kell most jól sáfárkodnunk. Az uniós csatlakozásunkkal a gazdasági önállóságunk egy szeletét is feláldoztuk, ám - ennek részleges kárpótlására - olyan felzárkózási alap nyílt meg előttünk, amely csaknem nyolcezermilliárd forintnyi európai forrást biztosít. Ennek maradt mára a negyede, amelyből a második Széchenyi-terv gazdálkodhat. Az összeg sok, ha azt nézzük, hogy egy logikusan felépített stratégia mentén az eddigieknél mennyivel hatékonyabban tudjuk hasznosítani. Kevés azonban, ha a 2004-től elszalasztott lehetőségekkel és a felesleges célokra elpazarolt milliárdokkal szembesülünk.

A teljes írás az MNO-n olvasható.