fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Együttműködési megállapodás: élelmiszer a rászorulóknak
2011. január 21., 15:29
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a jövőben rendszeresen egyeztet és közösen juttat el élelmiszert a rászorulóknak - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken, Budapesten.

Soltész Miklós a minisztérium nevében együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. A megállapodás szerint a szociális tárca vállalja, hogy az egyesület munkáját költségvetési forrás biztosításával is segíti.

Az együttműködés célja, hogy a szervezet adományai rendszeresen és célzottan jussanak el azokhoz, akik a legjobban rászorulnak - jelentette ki az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly eltörölte az adományok áfáját, mert szerintük karitatív cselekedetekre akkor lehet számítani, ha az adminisztratív akadályok megszűnnek.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke azt mondta: az egyesület öt éve működik, alapítása óta több mint 15 ezer tonna élelmiszert osztott szét közel 400 ezer rászorulónak, összesen 3,5 milliárd forint értékben. Tájékoztatása szerint 2010-ben körülbelül ötezer tonna élelmiszert tudtak szétosztani. Beszélt arról is, hogy az egyesület eddig tartós élelmiszereket és friss árukat osztott szét, de terveik között szerepel készétel eljuttatása is a rászorulóknak.

Soltész Miklós minderre azt mondta: az egyesület által szétosztott élelmiszer mennyisége jelentősen növelhető, ha van egy együttműködés az egyesület és a szociális ágazat között. Az államtitkár köszönetét fejezte ki a civil és egyházi szervezeteknek, amelyek a rászorultak érdekében tevékenykednek.

Az államtitkár és az egyesület elnöke a megállapodás aláírása után élelmiszercsomagokat osztott ki az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai hajléktalanszállóján. Soltész Miklós előtte meglátogatta a karitatív egyesület által fenntartott óvodát is.

(MTI-fidesz.hu)