fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A hazai gyakorlatot kellene megismertetni a bizottsággal
2011. január 22., 10:03
Megkapta a magyar kormány az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület kifejti az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait. Navracsics Tibor pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta, hogy a levélben sok újdonság nem volt, hétfőn átadják azt a szakértőknek.

Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztos a levélben azt a három aggályt fogalmazta meg, amely a nyilvánosság előtt már korábban is ismert volt. Az egyik az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos. Azon belül is egy eljárással, annak sorrendiségével kapcsolatban emelt kifogást. Ez egy jogharmonizációs probléma - tette hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A másik kifogásolt pontban Neelie Kroes azt írta, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalma nem elég precíz számára, és ezt nyugtalanítónak tartja a véleményszabadságra nézve - mondta a miniszter. A harmadik a regisztráció problémája. Ezzel kapcsoltban azt fogalmazta meg Neelie Kroes: nem szerencsés, az hogy az egészen kis és nagy médiumoknak is ugyanolyan regisztrációs kötelezettség van előírva. Az EU-biztos ennél egy "érzékenyebb szabályozást szeretne" - tette hozzá Navracsics Tibor.

A miniszter elmondta, hogy Neelie Kroes a levélre két héten belül várja a választ. Ezért azt hétfőn odaadják azoknak a szakértőknek, akik a médiatörvény értelmezésével is foglalkoznak - mondta Navracsics Tibor.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalmi meghatározását illetően a miniszter szerint a magyarországi gyakorlatot kellene megismertetni a bizottsággal, a másik két kérdést a szakértőkre bízzák. Ha ők úgy gondolják, hogy jogszabályt kell módosítani, akkor ennek - ahogy korábban többször is mondták - semmi akadálya - mondta Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor pénteken Gödöllőn korábban kifejtette, hogy hétfőn Strasbourgban, amikor a médiatörvény témájában részt vett az Európai Parlament emberi jogi, illetve kulturális bizottsága közös meghallgatásán, találkozott Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztossal, és szóban meghatározták azt a három pontot, amelyekben a bizottság esetleg problémát lát. Hozzátette: természetesen azt ígérte a biztosnak - és mint fogalmazott, "ezt meg is követeli a kölcsönös bizalom" -, hogy a magyar szakértők a lehető legrövidebb időn belül közlik az álláspontjukat.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A kormány az Európai Bizottság jelentésére vár