fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egy hét múlva kap választ a Bizottság
2011. január 24., 14:29
A kormány várhatóan jóval a kéthetes határidő lejárta előtt, a tervek szerint egy hét múlva válaszol arra a levélre, amelyben az Európai Bizottság a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait ismerteti - közölte Nagy Anna.

A kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen elmondta: Neelie Kroes médiaügyekért felelős biztos észrevételeire a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jogászai, szakértői fogalmazzák meg a választ. Nagy Anna nem látja akadályát, hogy a levél szövegét a kormány nyilvánosságra hozza, erről azonban még nem született döntés. Hozzátette: a levél nagyjából másfél oldalas, a tartalmáról pedig már beszámoltak.

A szóvivő úgy fogalmazott: levelében Neelie Kroes a vitatott kérdések tisztázását várja a kormánytól, és csak arra az esetre helyez kilátásba szankciót, ha két héten belül nem érkezik válasz. A válasz azonban meg fog érkezni, hiszen a kormánynak is érdeke, hogy a jogszabályról megkezdett szakmai párbeszéd folytatódjon - mondta. Nagy Anna egyúttal hangsúlyozta: a levél nem kérdőjelezi meg az alapjogok, így a sajtó- és a szólásszabadság érvényesülését, és egyáltalán nem tér ki a médiahatóság függetlenségének kérdésére.

Jonathan Todd, a Bizottság médiaügyekben illetékes tagjának szóvivője a levelet ismertetve pénteken elmondta: a testület észrevétele szerint a magyar médiatörvény a más tagállamokban létesített médiavállalkozásokra az uniós irányelvben rögzített feltételeken túl is vonatkozik. Neelie Kroes kifogásolta, hogy a jogszabály a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra is kiterjeszti, és ezzel kapcsolatban egyéni esetekben túl tág értelmezési lehetőséget biztosít. A harmadik vitatott felvetés a médiaregisztrációs szabályok alkalmazását érinti: a biztos szerint korlátokat szabó kritériumok hiányában fennáll a lehetősége az idevágó szabályok túlterjeszkedő alkalmazásának.

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Technikai jellegű módosításokat vár az EB