fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Völner: A közlekedés a gazdaságfejlesztés kulcsterülete
2011. január 25., 16:49
A közlekedés területén a magyar elnökség mindent megtesz azért, hogy erős, versenyképes európai együttműködés alakuljon ki - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága előtti meghallgatásán kedden, Brüsszelben.

Hangsúlyozta, hogy a közlekedés a gazdaságfejlesztés kulcsterülete, a szárazföldi, légi és vízi közlekedési hálózatok fejlesztése a közös gyarapodás motorja lehet. Ugyanakkor a gazdasági szempontok mellett figyelembe kell venni a fenntarthatósági és a környezetvédelmi szempontokat is - emelte ki Völner Pál. Hozzátette: a magyar elnökség a spanyol és a belga triótársak által elért eredményekre építve folytatja a munkát.

A részletekre térve Völner Pál kifejtette, hogy a magyar elnökség foglalkozik a (közút-használati díjakra vonatkozó) Eurovignette-irányelv módosításával, az Európai Parlamenttel szoros együttműködésben folytatják a dosszié tárgyalását, a cél az, hogy 2011 első félévében megszülessen a második olvasatban egy megállapodás.

Fontosnak nevezte az államtitkár a közúti közlekedésbiztonsági irányelv javaslat második olvasatban történő tárgyalását, és annak lehetőség szerinti lezárását.

A magyar elnökség kiemelten kezeli az első vasúti jogszabálycsomag átdolgozását. Az államtitkár hozzáfűzte: az a cél, hogy a 2011. június 16-i tanácsülésen általános megközelítést érjenek el. Jelezte: a tagállamok közötti nézetkülönbségek miatt áthúzódhat a munka a lengyel elnökség idejére.

Előrehaladást szeretne elérni a magyar elnökség a belvízi hajózás területén is, amelyet prioritásként kezel - jelentette ki az államtitkár. Kifejtette: a belvízi hajózás környezetbarát és megbízható közlekedési mód, egyben hozzájárul a közlekedési alágazatok optimális kihasználásához. A témáról 2011. április 6-8. között Esztergomban szerveznek magas szintű konferenciát, amelynek célja a belvízi hajózás előmozdításáról szóló NAIADES program jövőjére és finanszírozására vonatkozó alapelvek meghatározása. A tervek szerint júniusban erről a programról tanácsi következtetéseket fogadnak el.

Völner Pál hangsúlyozta, hogy a belvízi hajózáson belül Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bír a makroregionális Duna-stratégia. Hozzátette: a Duna egyedülálló természeti értéket képvisel, komplex ökológiai rendszert alkot, ezért Magyarország csak ökológiai szempontból is elfogadható viziút-fejlesztést támogat.

Az államtitkár szerint a határokon átnyúló közösségi közlekedés fejlesztése kulcskérdés a mobilitás szempontjából, a magyar elnökség ezért a régió közlekedési rendszereinek intelligens integrációját és az észak-déli folyosók menti infrastruktúra kiépítését támogatja.

Völner Pál kitért arra, hogy az elnökség kiemelten foglalkozik a 2010-2020. évi Közlekedéspolitikai Fehér Könyvvel, a bizottság ehhez kapcsolódó javaslatáról a vitát az elnökség a június 16-ai tanácsülésre tervezi.

A Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) felülvizsgálata lesz a fő témája a február 7-8-i informális közlekedési miniszteri találkozónak, amelyen megvitatják a tervezés és a finanszírozás kérdését - emelte ki Völner Pál. Fontos a TEN-T hálózat hiányzó elemeinek kiépítése, valamint a meglévő infrastruktúra európai szintre hozása.

Az államtitkár kifejtette: a légiközlekedésben a magyar elnökség fontos lépéseket tehet az európai légiközlekedés jövőjét meghatározó Egységes Európai Égbolt megvalósítása felé. A témában március 3-4-én magas szintű konferencia lesz Budapesten. Célul tűzték ki, hogy Budapesti Nyilatkozatot fogadjanak el a közös teendőkről.

Völner Pál elmondta, hogy a tengeri hajózási témákat a belga triópartnerrel szoros együttműködésben viszi tovább a magyar elnökség.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Soltész: A fiatalokat be kell vonni az önkéntes munkába
Cikk: A romastratégia kialakításához össze kell vetni a módszereket
Cikk: "Európának cselekednie kell a versenyképesség tekintetében"
Cikk: Szőcs: A magyar elnökség alatt a kultúra kiemelt szerepet kap
Cikk: 2011 Magyarország megújításának éve lesz