fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ÚSZT szakít az elmúlt nyolc év kudarcaival
2011. január 27., 08:22
Az Új Magyarország-terv és a második Széchenyi-terv között sem a stratégiát, sem a célokat, sem pedig a pályázatokat illetően nem mutatható ki hasonlóság - derül ki a fejlesztési tervek legfrissebb összevetéséből. Eszerint a korábbiaktól eltérően a pályázatokat az eddigi hat minisztérium helyett mindössze egyetlen kezeli, és a támogatásokra vonatkozó 22 jogszabály is megszűnik. Duplájára nő az egyszerűsített elbírálás alá eső pályázatok száma, a programokat merőben új szempontok alapján tervezték, a forrásokat pedig átcsoportosították. A korábbiaknál jóval kevesebbet kell költeni a pályázatíró cégekre is.

Nem sok köze van a 2010-ig Új Magyarország néven futott fejlesztési programnak a január közepén elindult Új Széchenyi-tervhez, legalábbis ezt mutatja az elmúlt két esztendő és a 2011-2013 közötti programok elemző összehasonlítása. A fejlesztési terveket több éve elemző AAM Consulting Zrt. kimutatásai szerint a pályázatokat érintő huszonkét jogszabályt egy váltja fel, az eddigi hat minisztérium helyett pedig csak egyetlen tárca alá tartoznak a fejlesztési programok - írja a csütörtöki Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.

(Magyar Nemzet-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az Új Széchenyi Terv a növekedés gazdaságpolitikája
Cikk: ÚSZT: januártól ezeregyszáz milliárd forint pályázható
Cikk: Molnár: Reményt és lendületet ad az Új Széchenyi Terv
Cikk: ÚSZT: márciusig 1.100 milliárd forint értékű pályázat