fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Frakcióülésen ismertetik a felülvizsgálati törvényt
2011. január 27., 12:44
A Fidesz-KDNP február eleji siófoki frakcióülésén tervezi ismertetni Balsai István a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló törvény tervezetét.

A fideszes képviselő, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott az MTI-nek csütörtökön elmondta, ezt követően a parlamentnek is benyújtja majd a törvényjavaslatot. A politikust először tavaly novemberben kereste meg az MTI, miután a HVG arról írt: Balsai Istvánék a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos előzetes letartóztatások és elmarasztaló ítéletek jelentős részét törvényhozási aktussal semmissé kívánják nyilvánítani. Balsai István akkor azt mondta az MTI-nek, hogy a készülő jogszabálytervezet azokat az embereket érintené, akiknek esetében a 2006. szeptemberi és októberi rendőri brutalitások kapcsán kizárólag a "valótlan tartalmú" rendőrségi iratok képezték a feljelentések alapját, vagyis semmilyen más bizonyíték nem volt, és ezek alapján vették őrizetbe, helyezték előzetes letartóztatásba őket. Ezek az emberek lesznek jogosultak felülvizsgálatot kérni, illetve a hatóságnak hivatalból kell majd eljárnia - tette hozzá, megjegyezve, hogy becsléseik szerint mindez körülbelül kétszáz embert érinthet.

A fideszes politikus a Magyar Nemzetnek adott decemberi interjúban közölte, hogy elkészült a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló, úgynevezett semmisségi törvény első változata. A lapnak kifejtette: a bíróság ezekben az ügyekben nem tartana tárgyalást, hanem az aktákból megállapítaná, hogy a felelősségre vonásra rendőrségi jelentés vagy rendőri vallomás alapján került sor, s megsemmisítené, eltörölné a végzéseket, ítéleteket.

Balsai István október 19-i sajtótájékoztatóján ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról. A dokumentum bírálta egyebek mellet a bíróságok akkori működését, megállapítása szerint ugyanis a közterületeken elfogott civilek ellen indított eljárások törvényes alapjai aggályosak. Az MTI úgy tudja, a siófoki frakcióülésig elkészülhet a miniszterelnöki megbízott teljes jelentése.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott múlt decemberi interjújában közölte, hogy február elején Siófokon kihelyezett frakcióülést tartanak, ahol egyebek mellett áttekintik azokat az új oktatási, egészségügyi, szociális, önkormányzati és közigazgatási rendszert megalapozó jogszabály-tervezeteket, amelyek az új alkotmány elfogadása után, ahhoz kapcsolódva születhetnek meg, és 2011 szeptemberében, de legkésőbb 2012. január 1-jével hatályba is léphetnek.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Magyar Nemzet: készülőben a semmisségi törvény
Cikk: 2006: felülvizsgálhatják több letartóztatott ügyét