fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hende: Katonának lenni nem foglalkozás, hanem hivatás
2011. február 3., 09:41
Milyen a hivatásos tiszti életforma, és milyen ma Magyarországon honvédségi tisztnek lenni? Nem munkaként kell hozzáállni, hanem sajátos életpályaként, vallják a veterán tisztek, ehhez azonban elengedhetetlen a tiszti gondolkodásmód kialakítása a fiatal honvédségi hallgatókban. Többek között ezt is szolgálja az újonnan megalakult Ludovika Zászlóalj - hangzott el a köztévé Az Este című műsorában, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter volt a vendég.

A honvédség berkein belül megalakult 400 fős zászlóalj nevét a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiáról kapta, amely a magyar katonai felsőoktatás legrangosabb intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon.

Az Országgyűlés még tavaly novemberben fogadta el a honvédelmi törvény módosítását, ami többek között lehetővé tette a Ludovika Zászlóalj megalakulását, és így a fiatal tiszti hallgatók eredményesebb kiképzését.

Mire tanít a Ludovika? Egy nyugalmazott alezredes szerint tisztességre és bajtársiasságra, valamint a tudatra, hogy egy tiszt az életét adná a hazáért.

A zászlóalj megalakulásával a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói immáron törvényes keretek között, magában a katonai szervezetben fognak dolgozni és tanulni. Katonai állományba kerülnek, és honvéd tisztjelölt válik belőlük.

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint olyan tisztekre van szükség, akik értik a tisztességet, akik értik a hivatásukat. Hatalmas és nemes, civil szemmel is lenyűgöző a cél, amire a tisztek életüket teszik fel. Megvédeni az országot, mindhalálig.

A honvédelmi miniszter Az Estében mesélt az újonnan megalakult Ludovikáról, a tiszti életpálya viszontagságairól és a hivatástudat szükségszerűségéről. Hende Csaba kifejtette álláspontját "A hazáért mindhalálig" felkiáltásról és beszélt a honvédség jövőbeni terveiről is.

Az egykori Ludovikán végzett fiatal hadnagyok, amikor letették a tiszti esküt, akkor egy ősi szokáshoz híven szablyát és kardot rántottak és ezt kiáltották: "A hazáért mindhalálig". Hende Csaba ezt a régi szokás szeretné feleleveníteni a Ludovika Zászlóalj leendő tisztjei között is, mert úgy véli ebben a három szócskában benne van minden, ami egy katonának fontos.

"Katonának lenni nem foglalkozás, hanem hivatás." Ezt a gondolatmenetet mindezidáig nem nagyon hangsúlyozták, most mégis előtérbe került a zászlóalj felállításával.

Hende Csaba reményei szerint a zászlóalj tisztjei megszilárdítják hazánkban a honvédség alapjait, és rájuk vár a nemes feladat is, hogy tovább vigyék az ezer éves örökséget.

"Munkát, foglalkozást lehet pénzért végezni. Arra esküt tenni, szívből igazán, és meg is tartani azt, hogyha kell az életet is feláldozva a hazáért, a bajtársakért, a becsületért, nos ezt nem lehet pénzért. Ezért gondolom azt, hogy ez hivatás."

De vajon miben lesz más a fiatal tisztjelöltek élete most, hogy bekerültek a Ludovika Zászlóaljba? Katonai életviszonyok között, kemény rend, fegyelem és kiképzés vár az újoncokra, tele alakisággal és hatórás ébresztéssel.

Hende szerint eddig az egyetemi hallgatók sokkal "lazább" életet éltek, ám a katonai életvitel elengedhetetlen a ludovikás kiképzésnél. Hiszen, mint említette, a tiszti pálya egy hivatás, amit csak a megfelelő gondolkodásmód elsajátításával lehet szívvel-lélekkel űzni, akár a laktanyákban, akár a frontvonalon folyik a mindennapi küzdelem.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hende: Újabb változásokra van szükség a seregben
Cikk: A HM az átláthatóság elve szerint gazdálkodik
Cikk: Hende: Profi katonákra van szükség