fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A reálhozamokról március közepére lesz információ
2011. február 7., 12:56
A reálhozam pontos végösszegéhez a pénztárakból elég sok adatot be kell kérnünk, terveink szerint március közepére meg is kapjuk - reagált Rogán Antal arra a felvetésre, vajon reális-e az egyik portál számítása, mely szerint a kormánynak 300-400 milliárdos reálhozamot kell majd kifizetnie a tavasz folyamán.

A Fidesz-frakció vezető helyettese szerint a nyugdíjpénztárakban keletkezett vagyon állami vagyonba való visszavezetése a rendszer stabilitását eredményezi. Magyarázatképpen hozzátette azt is, hogy a magánpénztárakba fizetett járulék évek óta hiányzott az állami kasszából, ezért ki kellett pótolni más forrásokra szánt pénzekkel. Mint fogalmazott, a jövőben már nem lesz szükség erre. A politikus arra a felvetésre, mely szerint miért van szükség a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálatára, így reagált: mert közvagyonról van szó.

Rogán Antal kitért arra is, hogy a jelenlegi nyugdíjkiszámítási rendszer nem igazságos, ugyanis a nyugdíj mértékének megállapítása az utolsó öt év befizetései alapján történt meg. Leszögezte: ezen változtatni fognak.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A Kehi vizsgálja a nyugdíjpénztárak gazdálkodását