fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ellenzék térjen vissza az alkotmányozás közös asztalához
2011. február 8., 13:24
Orbán Viktor kezdeményezésére ül össze szerda délután a Fidesz és a KDNP közös frakcióülése Siófokon, a kereszténydemokraták már kora délután egy saját frakcióülést is tartanak - tájékoztatott Lázár János, kiemelve: a szerdától péntekig tartó frakcióülésen a Fidesz elnöksége és a kormány külön ülést fog tartani.

A részletekről szólva úgy fogalmazott, a Fidesz-frakció minden képviselője ott lesz Siófokon, meghívták a minisztereket, illetve az államtitkárokat, és meghatározták azokat a témákat is, amelyekkel a frakció foglalkozni fog. Mint folytatta, a miniszterelnök külön kérte azt, hogy részletesen tájékoztathassa a frakciókat az elmúlt fél év fontosabb döntéseiről. Ebben az értékelésben nyilván vitára is lehet majd számítani - jegyezte meg a frakcióvezető. Hozzátette: a kabinetvezetők problématérképet készítettek, amelyeket a kormányzat részére is át fognak adni.

Lázár János a frakcióülés konkrét témáira is kitért. Elmondta, elsősorban az alkotmányozással foglalkoznak majd, és Szájer József európai parlamenti képviselő vezetésével szeretnék áttekinteni a helyzetet. Mint fogalmazott, feltehetőleg döntés fog születni az alkotmányozás menetrendjéről, ami február 14-től március 15-éig, majd március 15-étől április végéig fog tartani.

A politikus kifejtette, szeretné ismét felvenni a kapcsolatot az ellenzékkel, akik eddig távolmaradásukkal tüntettek az alkotmányozást illetően. Arra szeretnénk nyomatékosan megkérni őket, hogy ne Gyurcsány Ferenc tanácsára hallgasson az ellenzék, hanem fogadja el a meghívást az alkotmányozás közös asztalához, és vegyen részt a koncepcionális vitában, majd az alkotmány végső előkészítésében és létrehozásában - szögezte le Lázár.

A csütörtöki és pénteki nap folyamán szakpolitika kérdésekről is szó fog esni. Magyarázatképpen hozzátette: 2011 a megújulás éve lesz, ami átszervezéseket és átalakításokat jelent az állami szolgáltatások körében. Lázár János kiemelten fontosnak tartotta az oktatáspolitikai és egészségügyi kérdéseket. Véleménye szerint mind a két területen vissza kell nyúlni a szociális népszavazás döntéseihez, amiket a strukturális átalakítások idején figyelembe kell venni.

A frakcióülésen szóba kerülnek személyi kérdések is. Kéttucatnyi helyen változás lesz a bizottsági struktúrában, vannak olyan bizottsági tisztségviselők, akik más állami megbízást kaptak az elmúlt időszakban, és több képviselő más bizottságban kíván munkát végezni a jövőben.

Lázár János kifejtette: egyedi ügyek is napirendre fognak kerülni, mint például az elszámoltatás vagy a Balsai István-féle semmisségi törvény, ami 2006-ra vonatkozik. Mint emlékeztetett, már az őszi frakcióülésen téma volt, hogy a brutális rendőrterrorban részt vevő vezetők megkapták-e már büntetésüket.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kormánytagokkal kibővített frakcióülést tart a Fidesz-KDNP
Cikk: Frakcióülésen ismertetik a felülvizsgálati törvényt
Cikk: Lázár: Nemzeti konzultációra van szükség az új alkotmányról
Cikk: Igazságos áramvásárlási rendszerre van szükség!