FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Alkotmányozunk
Gyér érdeklődés, foghíjas padsorok jellemzik a parlament üléstermét, amióta a héten elkezdődött az alkotmány szabályozási elveinek vitája. Az MSZP nem vesz részt az eszmecserében, és a Lehet Más a Politika (LMP) is csak rövid ideig, frakcióvezetője útján képviseltette magát. Schiffer András azért szólalt fel, hogy ezen a fórumon és ne a sajtóban közölje: miért nem tisztelik meg jelenlétükkel az alkotmányozást, és mi lenne a feltétele, hogy esetleg mégis bekapcsolódjanak a munkába. A szocialista párt írásban és tájékoztatón fogalmazta meg követeléseit.
Létrehozva: 2011. február 17., 09:24

A két ellenzéki erő voltaképpen azt hozta az ország tudomására, hogy szerintük nincs szükség új alkotmányra, vagy ha mégis, azt nem a Fidesz-KDNP kormányzati működése idején kell megszavazni. Lamperth Mónika, Mesterházy Attila és Bárándy Gergely úgy véli: az alaptörvényt két egymást követő parlament kétharmados többségének változtatás nélkül kellene elfogadnia. A párt emellett azt tanácsolja, hogy fél év múlva kezdjék újra az alkotmányozást. Szerintük a szabályozási elveket négyötödös szavazataránnyal hagyhatnák jóvá a képviselők.

Az LMP feltételrendszere ennél összetettebb, mondhatni: körmönfontabb. A párt a demokratikus alkotmányozás intézményes kívánalmairól beszél. A nyilatkozatból ítélve demokratikusnak az az alkotmányozás tekinthető, amely megfelel a Lehet Más a Politika elképzeléseinek. A demokratikus jogalkotást eszerint a következő megoldások jellemzik: megerősítő népszavazás vagy a következő Országgyűlés elfogadó döntése, az Alkotmánybíróság tavaly októberi státusának visszaállítása, az alkotmányvédelem főbb szabályainak négyötödös megszavazása és a jogalkotás folyamatának meghosszabbítása.

Nagy meglepetést nem okozhat a két ellenzéki alakulat elzárkózása. A szocialisták voltaképpen a választóknak törlesztenek. Képviselőik nem tudtak beletörődni a sorozatos vereségekbe. Az akkori pártelnök-miniszterelnök Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáskor, majd 2006-ban még félrevezethette a választókat. A 2008-as szociális referendum, a 2009. évi uniós voksolás, valamint a múlt évi parlamenti és helyhatósági választás azonban kijelölte a párt helyét a magyar társadalomban. Mostani, teljesíthetetlen feltételeik csak ronthatnak ezen a helyezésen.

Az LMP érveléséből az elmúlt húsz év gyakorlata köszön vissza. Mindenekelőtt az SZDSZ-nek a rendszerváltozás óta képviselt álláspontja: mi mondjuk meg, ki a demokrata, nélkülünk nincs demokratikus kormányzás. Paktum útján vagy nyílt koalícióra lépve mi szabjuk meg az irányt. Felismerhető az LMP megnyilatkozásaiban a demokrata fórum pár évig folytatott kétfrontos politizálása is: sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem kell.

Az LMP feltételei mögött végül a parlamentből kisöpört két rendszerváltó párt - az SZDSZ és az MDF - maradékainak, holdudvarának erőfeszítései sejlenek fel. Az ifjabb generációk képviselőiből álló párt ugyanakkor elgondolkodhatna azon: érdemes-e ezt az avítt, erőszakos felfogást továbbvinnie. Nem kellene-e inkább visszatérnie az ülésterembe, hiszen a korábbi potentátok elveszítették szakmai és társadalmi támogatottságukat, hitelüket? A parlamenti képviselőnek - különösen, ha szívén viseli a demokrácia jövőjét, az alkotmányos jogokat és garanciákat - a parlamentarizmust kell elsősorban szem előtt tartania.

Az idő megérett az új alkotmány elfogadására. A közpénzügyek rendbetétele, az emberi és a szabadságjogok megerősítése, az ország átszervezése - a múlt lezárása időszerűvé vált. A kormányzat és az ellenzék egyaránt felelősséget visel a jövőért.