fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Határ menti idegenforgalmi együttműködésről egyeztettek
2011. február 17., 16:23
Az ukrán-magyar határ menti idegenforgalmi együttműködésről tanácskoztak ukrajnai és magyarországi idegenforgalmi szakemberek csütörtökön Ungváron, A határon átnyúló desztináció-menedzsment Kárpátalján és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elnevezésű projekt nyitókonferenciáján.

Bevezető előadásában Olekszandr Marcsenko, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal turisztikai főosztályának vezetője kifejtette: ukrán szempontból rendkívül fontos a magyarországi partnerekkel folytatott idegenforgalmi együttműködés, hiszen a falusi turizmust magyarországi segítséggel sikerült meghonosítani Kárpátalján, s a vendégfogadásnak ez a formája ebből a régióból kiindulva már Ukrajna számos térségében gyökeret eresztett. Azt, hogy Kárpátalján mennyire sikeresek a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyétől átvett, és a helyi viszonyokhoz alkalmazott projektek, jól mutatja, hogy a tekintélyes kijevi Unian hírügynökség által felállított múlt évi rangsorban az ukrajnai turisztikai rendezvények első tíz helyezettje között nyolc magyar jellegű kárpátaljai gasztronómiai fesztivál szerepelt - mutatott rá.

Tarpai József, a konferenciát szervező Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az általa vezetett hivatal 2006-tól, a Beregszászi Turisztikai Információs Központ megnyitása óta foglalkozik a térségi idegenforgalom fejlesztésével. A tevékenység sikerét jelzi, hogy azóta további két információs központ kezdte meg működését Beregszász környékén - jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a mostani, Kárpátalján és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén novemberig megvalósítandó idegenforgalmi program célja az, hogy egy versenyképes, és hosszú távon fenntartható turisztikai célhely (desztináció) alakuljon ki az ukrán-magyar határ térségében. El kell érni, hogy ez a régió - az államhatártól függetlenül - komplex látogatói élménnyel szolgáljon a térségbe érkező turisták számára - fogalmazott.

Tarpai József kifejtette: a magyarországi partnerekkel együttműködve már a legközelebbi jövőben egy egységes, Kárpátalja egészét átfogó, az interneten is megismerhető idegenforgalmi termékcsomagot kell kialakítani, benne választható programokkal. Ezáltal a Kárpátaljára készülő belföldi és külföldi turista minden lényeges információt megkap a térségről, s a helyszínre már kész útitervvel érkezik, amelynek maradéktalan megvalósításáról a különböző szolgáltatókkal szorosan együttműködő fogadó fél gondoskodik.

Víg Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. TDM koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Kárpátalja jelentős idegenforgalmi érdeklődésre tarthat számot, főként Magyarország keleti régióiban, hiszen az itteni lakosok számára karnyújtásnyira található a hegyvidéki térség, ahol a téli sportok kedvelői másfél-két órás utazás után síelésre alkalmas helyet találhatnak, míg nyáron a csodálatos természeti környezet, magyar történelmi és kulturális örökségben gazdag vidék várja a látogatókat.

(MTI-fidesz.hu)