fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa: Gyurcsány óriási tehertétel az ország számára
2011. február 18., 19:49
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc újból bebizonyította, hogy személye óriási tehertétel Magyarország számára. Kósa Lajos ezt a szocialista politikus, volt miniszterelnök pénteki évértékelő beszédére reagálva nyilatkozta az MTI-nek.

A fideszes politikus azt mondta, nem szabad elfelejteni, hogy Gyurcsány Ferenc idején lőtték ki a rendőrök politikai megbízásra a járókelők szemét, az ő miniszterelnöksége idején hamisították meg "pofátlanul" a gazdasági adatokat, a Zuschlag-ügynek pedig ő és Mesterházy Attila - az ifjúsági tárca akkori két vezetője - a politikai felelőse. Kósa Lajos szerint mindez önmagában elég lenne ahhoz, hogy a volt kormányfő a demokráciában nemkívánatos személy legyen.

A Gyurcsány Ferenc által mondottakból az látszik, hogy semmit nem tanult, újra a vizitdíj bevezetésével van elfoglalva - értékelte a Fidesz alelnöke, emlékeztetve, hogy az ügyben tartott népszavazáson az emberek elutasították a vizitdíjat. "Ha jól értem, Gyurcsány Ferenc egy új párt megalapítását látja szükségesnek, és ketté akarja szedni a baloldalt. Ez baloldali belügy, majd kezelik a baloldali politikusok, de az látszik, hogy ennek leginkább az a motívuma, hogy Gyurcsány Ferencnek az MSZP-ben már nincsen helye, vagy legalábbis már a saját elvtársai sem nagyon szeretik maguk körül látni" - mondta Kósa Lajos.

(MTI-fidesz.hu)