fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb gesztust tett a kormány az ellenzék felé
2011. február 19., 13:18
Szemben a korábbi tervekkel az országgyűlés kétharmada is módosíthat az Alkotmányon - jelentette be Gulyás Gergely fideszes politikus. Az alaptörvény szövegezésével foglalkozó bizottság tagja elmondta, ez egy gesztus az ellenzék felé.

Az Alkotmány-előkészítő eseti, valamint az Alkotmányügyi ügyrendi bizottság is úgy határozott, hogy az a szabály, miszerint a most elfogadandó alaptörvényt csak két egymást követő országgyűlés képviselőinek kétharmadával lehetne módosítani, kikerül a koncepcióból - mondta az InfoRádiónak Gulyás Gergely.

A kormánypártok alkotmányszövegező bizottságának tagja hozzátette: az Alkotmány módosításának és elfogadásának szabályai a jövőben ugyanazok lesznek, mint most. A fideszes politikus ezt "az ellenzék felé tett újabb gesztusként" értékelte.

Kiemelte: végleges döntés a köztársasági elnök válsághelyzetben való parlament-feloszlatási jogkörével kapcsolatban még nem született, de kizártnak tartja, hogy az államfői jogkör ilyen formában bővülhessen.

Ez elmozdulás lenne a kancelláriai típusú kormányzati berendezkedés felől egy félprezidenciális rendszer irányába. Veszélyes lenne, ha az új alkotmány egy ilyen szabályt tartalmazna - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a március 15-én benyújtandó szövegváltozat nem fogja tartalmazni ezt a kitételt.

Tölgyessy Péter korábban arról beszélt egy konferencián, hogy elképzelhetőnek tartja, az Alkotmánybíróság a jövőben nem vizsgálhat kétharmados törvényeket. Gulyás Gergely azonban nyomatékosította: ez nem szerepel a tervek között.

Arról már született döntés, hogy szerencsés lenne az új alaptörvényben megemlíteni az Alkotmánybíróság hatáskörét, ha nem is teljesen - hangsúlyozta a politikus, aki kifejtette: változtatni akarnak az előzetes normakontroll beterjesztéséhez szükséges képviselők arányán úgy, hogy az ellenzéknek is lehetősége legyen arra.

(inforadio.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Gulyás: Az alkotmánynak tükröznie kell a jelen célkitűzéseit
Cikk: Külön eljárási rend az új alkotmány megalkotására
Cikk: Parlamenti feladat az alkotmányozás