fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Juhászt is meghallgathatják a "whiskey-s dobozokról"
2011. február 21., 12:32
Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre az elszámoltatási kormánybiztos beadványa, döntés azonban még nincs az ügyben. Polt Péter legfőbb ügyésztől Budai Gyula a múlt héten kérte a HM-es vesztegetési ügyben a vallomások kivizsgálását. A kormányzati intézkedéseket vizsgáló honvédelmi albizottság is meghallgathatja a kenőpénzzel teli dobozról Juhász Ferencet. A volt szocialista honvédelmi miniszterre a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája vallott. A politikus egyébként a vizsgálóbizottság tagja. A Gyurcsány-kormánytól számos állami megbízást elnyerő, és ebből egyfajta magánhadsereget kiépítő In-Kal Security is megjelenik a HM-vesztegetési ügy aktáiban. A cég alvállalkozójának nevében eljáró személy ugyanis évente fizetett többmilliós kenőpénzeket a HM-ben tevékenykedő tiszteknek, hogy elvégezhesse a minisztériumi, honvédségi delegációk szállítását.

A kormánybiztos szerint ugyanis a katonai ügyészség hibázott, amikor az MSZP-s tárcavezetőt még tanúként sem hallgatták ki a korrupciós ügyben. Juhász Ferencre O. János dandártábornok vallott, a Célpont című műsorban bemutatott dokumentumok szerint a főtiszt azt mondta: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László volt honvédelmi államtitkár - whiskey-s dobozba csomagolva vitt át 4 millió forintot felettesének - Juhász Ferenc akkori szocialista miniszternek.

Budai Gyula beadványa megérkezett a Legfőbb Ügyészségre, és a katonai ügyészség által folytatott nyomozás keretében foglalkozunk ezzel. Az ügy előadója megvizsgálja, hogy a beadványt tartalma szerint miképp lehet értékelni. Lehet a beadványt feljelentésként és panaszként is értékelni - mondta a hírTV-nek Széplaki-Nagy Gábor, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Mint ismert: O. János dandártábornok Juhász egykori államtitkárával történt szembesítésen is fenntartotta korábbi állításait.

A Célpont című műsorban bemutatott dokumentumok szerint a volt főtiszt azt vallotta: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László volt honvédelmi államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitt át 4 millió forintot felettesének, Juhász Ferenc akkori szocialista miniszternek. A dandártábornok vallomását Fapál László védőügyvédje nem akarta kommentálni, csak annyit mondott a hírTV-nek, hogy sem ő, sem védence nem nyilatkozik.

In-Kal-szál is lehet a HM ügyben

A szocialisták magánhadseregének is nevezett In-Kal Security alvállalkozója is rendszeresen osztott vissza kenőpénzeket a Honvédelmi Minisztérium tábornokainak és ezredeseinek az előző években megszerzett megbízások után - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvekből. A katonai ügyészségen a HM-vesztegetési ügy kulcsfigurái, O. János és H. András főtisztek kihallgatása során azt rögzítették, hogy az előző kormányok idején nagy befolyást szerző biztonsági cég megbízottja az úgynevezett delegációs szállítások után fizetett rendszeresen "parancsnoki jutalékot".

Az In-Kal Security a Honvédelmi Minisztérium protokoll- és nemzetközi rendezvényszervező igazgatósággal kötött szerződést a delegációk szállítására. H. András a tanúvallomásában azt állította, hogy Juhász Ferenc volt kabinetfőnöke, Zámbori Mihály azt közölte vele: a jól menő biztonsági céget azért kell beiktatni a beszerzésbe, mert jóban vannak Kovács László szocialista európai parlamenti képviselővel. A szállításokat addig végző társaságot ettől kezdve az In-Kal bízta meg azzal a munkával, amelyet korábban is végzett. A megbízásért ugyanakkor az alvállalkozó képviseletében A. János évente milliós nagyságrendű kenőpénzeket fizetett.

További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában

(hirtv.hu-mno.hu-fidesz.hu)