Régi paradigma ellen

Nagy várakozás előzte meg a miniszterelnök évértékelőjét és a parlamentben elmondott tavaszi ülésszakot megnyitó beszédét. Ha még mindig érvényesek lennének a régi paradigmák, akkor mi is egyet értenénk azokkal, akik csalódottak voltak, és a konkrétumokat hiányolták a beszédéből. De ha nem is mondott semmi konkrétumot a miniszterelnök - a régi paradigma szerint ez azt jelentené, mintha semmit sem mondott volna?

Természetesen az Orbán-beszédnek volt üzenete, de a kritikusok nagy része ezt nem értette, mert nem érthette. Azért nem érthették, mert foglyai az időközben érvénytelenné vált paradigmának, a miniszterelnök pedig egy új politikai nyelven beszélt egy új politika alapjairól. Ráadásul, azok a kritikusok, akik a válságot mindeddig annak globális jellegével magyarázták, háromnegyed éve, azaz az Orbán-kormány megalakulása óta szinte kizárólag annak nemzeti jellegére összpontosítanak, figyelmen kívül hagyva a globális viszonyokat.

Pedig miről is beszélt a miniszterelnök? Álláspontunk szerint arról, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig voltak. Minden és mindenki változik, a világban - ahogy ő fogalmazott - "megújulási verseny" vette kezdetét.

Megújulási verseny a világban

Aki nem akart eddig tudomást venni a világban bekövetkezett változásokról, azok számára is világossá kellett, hogy váljon, hogy mindaz, ami az elmúlt néhány hétben és a mai nap is zajlik Észak-Afrikában és az arab világ néhány pontján, az a régi globális világrend érvénytelenségéről és a lehetséges megújulási kísérletekről szól. A folyamat azonban nem most kezdődött. Mindez Európában már közel egy évvel ezelőtt bizonyossá vált, előbb a görög, majd pedig az ír állami csőd intézményesülése megmutatta az európai emberek számára, hogy roskadozik a régi építmény.

A hírek szerint ráadásul a folyamat nemhogy lefékeződött volna, hanem bármikor tovább gyűrűzhet Portugáliára, Spanyolországra, vagy akár még az európai integráció egyik alapmotorjának számító Belgiumra is.

A fejlett világ, ha későn is, de mégiscsak belátta, hogy a válság elhárítására a régi eszközök és receptek alkalmatlanok és nincs egyetlen stabil tájékozódási pont sem, ami eligazítana abban, hogy mit is kell tenni. Obama elnök januári kongresszusi beszéde a megújulásról, a német-francia tengely új víziója Európáról (az erősek szövetségéről - EU 17-ek - és a gyengék kint tartásáról), a gazdasági válságokkal küszködő uniós tagállamok alkalmazkodási kísérletei (például bankadó, nyugdíjreform, bérbefagyasztás) mind ugyanarról szólnak: új eszközökre van szükség az új típusú válságok kezelésére.

A régi minták érvénytelensége

Ha elfogadjuk azt a helyzetértékelést, hogy új eszközökre van szükség az új típusú válságok kezelésére, akkor ez azt jelenti, hogy a régi minták érvénytelennek bizonyulnak, s ez különösen igaz a válsággal talán leginkább sújtott Magyarországra is. Nem is olyan régen még az "ír csoda", a portugál példa, az IMF kötelező jellegű útmutatásai jelölték ki az időről időre visszatérő regionális krízisekből való kiút szinte egyedüli lehetséges módozatait, mára azonban ezek a csodagyógymódok egyszerűen elvesztették érvényességüket.

Már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy ezek a Magyarországra is oly jellemző ciklikus válságok időre- időre egyre erősebben tértek vissza, miközben a minták és ajánlások (az állam leépítése a privatizáció jegyében; a humán és szociális transzferek visszavágása, megszorítások, államadósság növelése, kötelező magánnyugdíj pillérének kialakítása) ugyanazok maradtak. A világgazdasági válság egyértelműen mutatott rá arra, hogy a régi politika került válságba.

Orbán új politikája

Álláspontunk szerint Orbán mindkét beszéde arról a felismerésről szól, hogy ha a régi politika az, ami válságba került, akkor új politikára van szükség. Ez azt jelenti Orbán új politikai nyelvén, hogy (1) nem maradhatunk le a "megújulási versenyben"; (2) azért kell megújulni, mert a régi politika növelte az adósságot, a válság kiváltó okát, s ez a politika folytathatatlanná vált; (3) ha a körülmények megváltoztak, akkor új eszközök, új válságelhárító mechanizmusok kellenek, még akkor is, ha azok szokatlanok (pl. válságadók); (4) mivel ezek a megújulási versenyek nemzeti keretek között zajlanak, Magyarországnak is nemzeti innovációra van szüksége (ez Orbán politikájában a nemzeti érdek világos képviseletét jelenti); (5) rész-átalakítások nem vezetnek eredményre, az egész rendszerre kiterjedő radikális változtatásra van szükség (Orbán nyelvén ez az "ország alkotmányos újjászervezése"); (6) fel kell rúgni a korábbi rossz kompromisszumokat és megállapodásokat, és valódi társadalmi párbeszédet kell folytatni (a konzultációk politikája); (7) politikájának homlokterében az gondolat áll, hogy nem elég változtatni, hanem változni is kell, ez pragmatikusan szólva egy új munkakultúra kialakítását jelenti (Orbán nyelvén ez a munka becsületének visszaadása a spekulációval szemben, illetve mindenki, aki tud, annak dolgoznia kell).

Akik tehát bombasztikus bejelentéseket, konkrét gazdaságpolitikai programot vártak, azok nem értik a változtatás súlyát és jelentőségét, az orbáni új politika lényegét. A miniszterelnök mindkét beszédében ennek az új politikának a sarokpontjait és elveit fejtette ki. Mivel a régi receptek és mércék már nem működőképesek, új mércét és iránytűt adott a kezünkbe. Hite szerint ez az a vezérfonal, ami mentén értelmezhetővé válik majd a márciusra időzített gazdaságpolitikai program, továbbá az oktatás, az egészségügyi alrendszerek átalakítása, de még az új alkotmány elfogadása is.

A miniszterelnök helyesen látja, hogy ez egyelőre még csak egy esély, lehetőség, sőt kísérlet, hiszen a válságnak még koránt sincs vége, annak iránya tulajdonképpen megjósolhatatlan, s hogy az új politikai nyelvvel és az alkalmazott eszközökkel szembeni értetlenség, az átalakítás gyorsasága miatti aggodalom is olyan feladat, aminek legyűrésével az új politikának meg kell birkóznia.