Kifejtette, hogy ezek alapján a minimálbért 6,1 százalékkal, a garantált bérminimumot pedig öt százalékkal kell emelni. Emellett ajánlásként a testület 4-6 százalékos bruttó béremelést is megfogalmazott. Közölte, hogy a munkaadók ajánlását a munkavállalók elfogadták, a megállapodást a kormány is jóváhagyta.
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár leszögezte, a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy az egykulcsos személyi-jövedelemadóra való áttéréssel senki ne járjon rosszabbul. Az eddig megtett lépéseknek a költségvetési szférára vonatkozó részéről azt mondta, ott olyan kompenzációs rendszert üzemeltetnek, amelynek eredményeként nem csökken azok havi járandósága sem, akik nem képesek a gyermek utáni kedvezményt érvényesíteni.
A magánszféráról azt mondta, hogy ott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás jelenti a garanciát. Leszögezte, hogy megállapodtak a minimálbérről és a garantált bérminimumról, illetve elfogadták a 4-6 százalékos emelésről szóló bérajánlási megállapodást.
Rogán Antal a választ elfogadta.
Cikk: | Rogán: A bérmegállapodás mindenkit kötelez |
Cikk: | A Bérmonitoring Bizottság az Ön segítségére is számít! |