fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budai: A katonai ügyészség nem tette meg a szükséges lépéseket
2011. február 21., 17:08
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága pénteki ülésén hallgatja meg O. János dandártábornokot, aki a HírTV szerint egy, a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) történt korrupciós ügyben tett beismerő vallomást.

Budai Gyula emlékeztetett, a múlt hét folyamán átadta Polt Péter legfőbb ügyésznek azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján vélelmezhető, hogy Juhász Ferenc vonatkozásában a Budapesti Katonai Ügyészség nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyek egy korrupciós ügyet érintő tanúvallomás alapján szükségesek lettek volna. Az ügyben kulcsszerepet játszó O. János dandártábornok 2010 májusában tett terhelő vallomást Fapál Lászlóra, a honvédelmi tárca volt közigazgatási államtitkárára és Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszterre.

A Budapesti Katonai Ügyészség 2011. január 19-én úgy zárta le az ügyet, hogy Juhász Ferencet tanúként nem hallgatták meg, meg sem kérdezték, van-e valami köze a történtekhez - hangsúlyozta Budai Gyula. Hozzátette, ennek következtében fordult februárban a legfőbb ügyészhez, kérvényezve, az imént említett körülményt tisztázzák, vizsgálják ki, a katonai ügyészség miért nem tette meg a szükséges lépéseket, illetve bűncselekmény gyanúja esetén folytassák le az eljárást Juhász Ferenc ellen. Budai kiemelte: Juhász Ferenc jelenleg is országgyűlési képviselő, mentelmi jog védi, így az eset a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.

Az elszámoltatási kormánybiztos leszögezte: ezzel a lépéssel a HM-et érintő korrupciós ügyek vizsgálata nem zárult le.

Csampa Zsolt, az albizottság fideszes elnöke arról tájékoztatott: a testület pénteki ülésén szeretnék meghallgatni Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost is, aki hétfőn, a tájékoztató előtt átadta neki az üggyel kapcsolatos iratokat.

A politikus arról is szólt: az elmúlt nyolc év korrupciós ügyeire szeretnének választ kapni, illetve arra, milyen kár érte valójában a Magyar Honvédséget, a Honvédelmi Minisztériumot, és ezáltal az államot azzal, hogy adott esetben az akkori tárcavezetők "nem voltak a helyzet magaslatán".

Juhász Ferencre O. János dandártábornok vallott, a Célpont című műsorban bemutatott dokumentumok szerint a főtiszt azt mondta: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László volt honvédelmi államtitkár - whiskey-s dobozba csomagolva vitt át 4 millió forintot felettesének - Juhász Ferenc akkori szocialista miniszternek.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Juhászt is meghallgathatják a "whiskey-s dobozokról"