Schmitt Pál elmondta az MTI-nek szerda reggel telefonon adott interjújában: meghívta Giorgio Napolitano elnököt arra az április 8-9-i budapesti találkozóra, amelyen kilenc államfőt lát vendégül kötetlen formában.
A római látogatás másik célja az volt, hogy Olaszországban is ráirányítsa a figyelmet a soros magyar EU-elnökséggel párhuzamosan zajló Liszt-évre; Ránki Dezső és Klukon Edit magyar zongoravirtuóz-házaspár nagy sikerű koncertet adott az olasz államfői hivatal, a Quirinale-palota dísztermében - mondta a magyar köztársasági elnök.
A megbeszélésen szóba kerültek a líbiai fejlemények is. Az olasz elnök kifejezte mélységes aggodalmát az arab országban uralkodó helyzet miatt. Ez érthető, hiszen Olaszország több szempontból is érintett. Egyrészt a földrajzi közelség miatt - a menekültek elsősorban az olasz partokhoz érkeznek Észak-Afrikából -, másrészt azért, mert Rómának jelentős gazdasági - elsősorban gáz- és olajipari - érdekeltségei vannak Líbiában - mondta Schmitt Pál.
A két elnök kifejezte abbéli reményét, hogy békés konszolidáció következik be Líbiában, és egyetértettek abban, hogy Európának ezt minden eszközzel segítenie kell.
Schmitt Pál befejezte hivatalos látogatását, és szerda reggel hazautazott az olasz fővárosból.