Nem tud arról a magyar külügy, hogy magyar állampolgárok Líbiában ragadtak volna, az ottani gazdasági-vállalkozói kör, a cégek, ki tudták hozni munkatársaikat a térségből - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Balla Mihály, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A politikus azt mondta: tényleg nagy a gond az említett térségben, mivel az elmúlt egy-két hétben dominószerű folyamat indult el ott, illetve néhány közel-keleti arab országban.
Az észak-afrikai helyzet előbb-utóbb Magyarországra is hatással lesz, ahogy egész Európában is - mondta Balla Mihály, az energiaárak lehetséges emelkedését és az esetleges menekülthullámot jelölte meg a főbb lehetséges problémaként. Az olajárban, ezen keresztül pedig az üzemanyagok árában előbb-utóbb itthon is meg fog jelenni az észak-afrikai térség problémája - mondta a külügyi politikus, aki emlékeztetett: Olaszország felé éppen Líbia az egyik legnagyobb gáz- és kőolaj beszállító. A tegnap esti információk alapján pedig csökkent a Líbiából beszállított energiahordozók mennyisége, a szokott mennyiség tíz százalékára - hangzott el.
A másik probléma, hogy egyre több jel utal migrációs hullám elindulására a válsággal sújtott térségből - hangsúlyozta a külügyi szakember. Tunéziából már elindult a vándorlás Olaszország felé, Líbiából Olaszország és Málta felé, Törökország is érintett lehet. Az EU déli, mediterrán térségben fekvő államai közül Spanyolországtól Görögországig várhatók hasonló problémák a külügyi politikus szerint.
Az EU-n belül természetesen az a fő feladat, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel fékezni lehet a válság ezen következményeit - tette hozzá Balla Mihály.
Mit tehet Magyarország az EU soros elnökeként - kérdezte a politikust a Hattól nyolcig munkatársa. Egyrészt folyamatosan egyeztetni kell, másrészt figyelemmel kell kísérni az eseményeket, hiszen több országban egyfajta forradalmi hangulatban talán jelentősebb polgárháborús helyzet nélkül lezajlanak az átalakulási folyamatok - reagált a külügyi bizottság fideszes elnöke.
A magyar elnökségnek külön is feladata segíteni az EU külügyi főbiztosának munkáját az egyeztetésekben, a több helyszínes tárgyalások, látogatások során.Ezen túl védelmi kérdésekben lehet beszélni a "hogyan továbbról", hiszen a válsággal érintett mediterrán térség az Unió szomszédja a tengeri határok mentén - mondta Balla Mihály, hozzátéve: nagyon nehéz feladat lesz megvédeni az EU-t ezektől a külső hatásoktól.
Cikk: | Több százmilliós kárt okozott a sanghaji világkiállítás |