- Óriási támogatottsággal és lendülettel vetette magát a rendrakásba, de mostanság mintha kissé magára maradt volna.

- Én nem így látom, de tény, hogy kommunikációs szempontból most nehezebb időszakban vagyunk, amiből ki kell jönni. Budapest óriási város, rengeteg a gond. Az állam, a kormány is nehéz helyzetben van, ráadásul a Fidesz is nagy párt. Ilyenkor előfordul, hogy egyesek sértve érzik magukat, és lehetnek olyanok is, akiknek az álláspontja esetleg parciális érdekek miatt markánsan eltér az enyémtől. Néhány kerületről van szó, ahol a praktikus érvek mellett politikai vonulat és marginális érdek is megjelenhet. A problémát azonban nem felfújni, hanem kezelni kell. Talán a sajtó beszél róla többet, mint amennyi szerintem indokolt lenne.

- A napokban azt mondta a Baross Gábor Társaság rendezvényén, hogy le kéne törni a kerületi kiskirályságokat. Olyan ez, mint egy hadüzenet.

- A kérdésnek szélesebb spektruma is van. Budapestnek egységes városrendezésre, vagyongazdálkodásra és parkolásra van szüksége, ezeket a dolgokat nem lehet huszonnégyféle módon megoldani, kár is bármilyen ideológiát gyártani hozzá. Sajnos némelyik kerület olykor megfeledkezik magáról, és mindenféle demagóg idétlenkedéssel, kisebb-nagyobb politikai hátszéllel akadályoz közhasznú beruházásokat. Szerencsére kevesebben vannak, mint a támogatók.

A helyzet éppenséggel így is fenntartható, de a saját politikai közösségemnek nem ajánlanám, mert egy választási időszakban erősen visszaüthet.

- Áldás vagy nehézség, hogy négy kivétellel fideszes vezetés alatt állnak a kerületek?

- A polgármesterek többségével jó a kapcsolatom, hiszen az elmúlt négy évben jó néhányan a körülöttem lévő legszorosabb kemény maghoz tartoztak. Ilyen például a negyedik, a tizennyolcadik kerület vezetője, ide sorolhatom Csepel és Zugló polgármesterét, óbudai utódomat vagy Budafokot is. Legföljebb három olyan kerület akad, amelyikkel nehezebb az egyezkedés, ami viszont nem magában a rendszerben okoz problémát. A gond az, hogy már túl sok a jogosítvány, a kerületek forrásokat is elvontak Budapesttől a parlamenti szavazáson, miközben a feladatot a fővárosnak kell megoldania. Egyébként nem föltétlenül szerencsés, hogy tizenkilenc vezetőnek ugyanaz a politikai színe, mert a fővárosi közigazgatás átalakításához így nincsenek meg a racionális feltételek. Ezeknek a polgármestereknek ugyanis a tekintélyes része egyúttal országgyűlési képviselő, és én még nem találkoztam olyan politikussal, aki egy parlamenti szavazáson a szűkebb környezete vagy a saját egzisztenciális érdekei ellen szavazott volna. Márpedig ez nem mindig egyezik Budapest érdekeivel.

- Óbuda-Békásmegyer polgármestereként a kerületek nagyobb önállóságáért, mozgásteréért küzdött, most viszont a centralizációt tartja helyesnek. Mi változott?

- A negyedik ciklusban már kissé másképp láttam a dolgokat, és nem csak én. A titok a feladatmegosztás. Most sem azt mondom, hogy szüntessék meg a kerületeket, de szerintem csak azokat a feladatokat kell náluk hagyni, amelyek csakis helyben intézhetők. Az okmányirodák munkájára, a szociális segélyekre, az elsőfokú hatósági feladatokra is gondolok. Az egységes Budapest azonban megköveteli, hogy például az utak a főváros birtokába kerüljenek, vagy elég, ha a Duna-part állapotából indulunk ki. A kérdés tizenegy kerületet érint, és nézze meg, milyen képet mutat a part. Ahány kerület, annyiféle megoldás. Így nem lehet városrendezésről beszélni, stratégiát kidolgozni. Hangsúlyozom, nem a kerületek léte ellen harcolok, hanem az egységes budapesti érdekekért. A mi időnkben a kerületeknek még nem volt ilyen nagy befolyásuk a parlamentben, mint most. De ne feledjük, a polgármesterek nélkül nincs meg a kétharmados többség a törvényhozásban, így, legalábbis elvileg, zsarolási pozícióban vannak.

- Szigorúbb gazdálkodást is ígért, ami néhány intézménynek állítólag fájni fog.

- Mindenütt szigorítanunk kell, hiszen a város közvetlen adósságállománya eléri a háromszázmilliárd forintot, a ciklus előre vetített költségvetési hiánya pedig százhatvanmilliárd forint, ami óriási pénz. Kénytelenek vagyunk szigorú költségvetési tervet készíteni, és az igények fontossági sorrendjével arányosan kordában tartani a támogatásokat. Az a legfontosabb, hogy a várost egyensúlyban tartsuk, ami valóban fájdalmat okozhat több helyütt.

- Bizonyos pénzcsapokat pedig elzárnak. Ezzel kapcsolatban egyik helyettese, György István a napokban azt mondta a nagy nyilvánosságnak, hogy üzleti körök és más érdekcsoportok folyamatosan támadás alatt tartják Budapest cégeinek új vezetőit. Ilyen éles a helyzet?

- Fogalmazzunk röviden úgy, hogy bizonyos dolgoknak lejárt a szezonja a fővárosban. Egyesek ezt nyilván némi értetlenséggel veszik tudomásul. Más lehetőség azonban nincs, ezt mindenkinek meg kell értenie.

- Ezt megelőzően a kórházigazgatók tervezett menesztése verte ki a biztosítékot, önnek helyesbítenie is kellett. Hogyan áll a négy kórház vezetői posztjára kiírandó pályázat?

- Tudomásom szerint már elkészült, de nem vagyok boldog tőle. Úgy hallottam a szakmától, hogy ez a kiírás nem olyan, amilyennek egy objektív pályázatnak lennie kell, ezért nagyon oda fogok figyelni még akkor is, ha esetleg már az állami szervek kezében lesz a döntés. A kormánykoncepció ugyanis az, hogy a kórházakat központi felügyelet alá vonják. Ennek megvannak a maga életszerű indokai, de arról nincs szó, hogy a főváros túl akarna adni egyetlen orvoson, betegen is. A párhuzamos finanszírozást, a kapacitásproblémákat, a rejtélyes és legendaszerű beszállítói gondokat azonban az állam valószínűleg szakmailag felkészültebben és hatékonyabban képes megoldani, mint az önkormányzatok százféleképpen.

- Ha a közgyűlés másképp dönt, akkor hogyan tovább?

- Akkor megpróbáljuk majd a saját mozgásterünkön belül minél jobbá tenni a fekvőbeteg-ellátást. A közgyűlés hihetetlen nagy felelősséget vesz a nyakába egy ilyen döntéssel. A kormányoldal többségben van a közgyűlésben, ezért ha a kormánykoncepció végül alulmarad, akkor valakik nyilvánvalóan szembementek a saját kormányukkal.

- Enyhén szólva is érdekes volt, amikor a helyettese az ön távollété­ben magához hívta a tizenkét kórházvezetőt, és többségüket lemondásra szólította fel. Ki nem akar velük dolgozni?

- Nem mondhatom, hogy minden kórházigazgató a helyén marad, és ezért nem érdemes pályáztatni. Vannak, akik magát a pályáztatás tényét kifogásolják, ami legalábbis meghökkentő hozzáállás. Arról egyébként tudtam, hogy a helyettesemhez bejönnek a főigazgatók, és később arról a kétségbeesett kísérletről is volt tudomásom, amely a közvéleményt arra akarta terelni, hogy én esetleg tudtam a menesztésekről. Ennek az egésznek azonban semmi értelme, hiszen ha egyszer elvállaltam a közszolgálati cégeknél a vezetőváltást, akkor miért ne vállaltam volna teljes körben? Szentes Tamás arra nem volt feljogosítva, hogy elküldje az igazgatókat, de ma is azt gondolom, hogy az ötlet nem tőle származott.

- A személycseréken kívül szimbolikus jelentőségű dolgokon, például a heraldikán, egyes utcaneveken is változtatna. Mikor lesz ez esedékes?

- A szobámban már csak nemzetiszínű zászlót talál. A főváros korábbi zászlaja nekem sem tetszett, meg fogjuk változtatni, de részletekről még nem beszélnék. Bizonyára megkapjuk érte a kritikákat, mint ahogyan az utcák és a terek névváltoztatásaiért is. Ezeket márciusban egy csomagban visszük a közgyűlés elé, mert ha egyenként tennénk, akkor valószínűleg mindegyikből külön botrányt csapnának egyesek. Így viszont csak egy csetepatéval kell majd szembenézni, aki akarja, kikiabálja magát, és utána rendben leszünk.

- Még tizenöt éve is azt tapasztaltuk, hogy a tágabb belvárosban magabiztos, ápolt, jól öltözött emberek sétálnak, gyönyörűek a kirakatok. Most minden második üzlet zárva, kopott és szomorú minden, nem méltóan egy európai metropolishoz. Hogyan lehetne ismét dinamizálni ezt az egyébként gyönyörű várost?

- Sajnos igaz, hogy a város sokkal hátrébb tart, mint lehetne. Az utolsó két ciklusban, de leginkább az utolsóban elképesztően rossz dolgok történtek Budapesten. Tönkrementek közszolgáltató cégek, leromlottak a közterületek, odalett a városlakók biztonságérzete. Ezekre mind oda kell figyelnünk. Az iskolákban gyakorlatilag megszüntették a nevelő tevékenységet, a tanárokat szabályosan megfélemlítették. Az iskolai erőszaknak bizonyos kerületekben már durván szélsőséges megnyilvánulásai is voltak. Mindenképpen változtatnunk kell a mentalitáson, a szellemiségen, és ebbe beletartozik a főváros szerződéskötéseivel kapcsolatos szellemiség is. Egészen más gyakorlatot vezetünk be, ami igaz a városházára is. Nonszensz, hogy itt a társosztályok a mai napig nem akarnak tudomást venni egymásról, ezért minden folyamat rendkívül hosszú. A házban minden háromszor annyi ideig tartott, mint egy normális helyen. A változtatásokat elkezdtük, kapunk is kritikákat érte, amelyeket olykor figyelembe vesszük, máskor meg azért nem, mert sajátos motivációk diktálják őket. Rövid távon már annyival is megelégednék, ha tudhatnám, hogy az emberek szeretnek ebben a városban élni. Sem bántani, sem hátráltatni nem szabad Budapestet, mert ez egy csodálatos hely. Egyébként is elfogult vagyok, hiszen születésem óta itt élek.