fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megkezdik a Sajó völgye árvízvédelmi munkáit
2011. február 24., 17:14
Határozott a kormány az árvízvédelmi beruházásokról a Sajó völgyében: az idén a munkákra összesen 7,3 milliárd forintot biztosít az állam - közölte csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája, hozzátéve, hogy a jelzett intézkedések hosszútávon szavatolhatják az érintett települések árvízi biztonságát.

A kormány döntése értelmében Felsőzsolcán 5 kilométer, Nagycsécsen mintegy 1,2 kilométer, Ónodon pedig 2,5 kilométer hosszú települési árvízvédelmi töltés kiépítését kezdik meg. Mindhárom beruházásnál március végéig kell az alapbiztonságot megteremteni.

Az azonnali munkák között szerepel szükségtározók építése három településen összesen mintegy 1,7 milliárd forintért. Ezek közül a legnagyobb Bódvalenkén épül majd, körülbelül 2 millió köbméteres tározótérrel. Négy másik település - Szendrőlád, Hídvégardó, Bódvaszilas és Edelény - határában záportározók építését kezdik meg, együttesen mintegy 1,2 milliárd forintért.

A terv szerint március végéig végeznek a Sajó, a Bódva és a Hernád folyók legkritikusabb szakaszainak kotrásával. Elsősorban ott rendezik a folyómedret, ahol az árvíz nem tud akadálytalanul levonulni. Felsőzsolcán a régi bekötő út bontásával, a leszakadt híd maradványainak eltávolításával, a vasúti ártéri hídnyílások szelvényeinek kotrásával is erősítik a település biztonságát. Emellett a vízügyi szakemberek március 31-ig kidolgozzák a megfelelő műszaki megoldásokat a 3-as út és az M30-as autópálya-lehajtók adott szakaszainak árvízvédelmi szempontból kedvezőbb átalakítására. Szintén a jövő hónap végére a vízügyi szolgálat koordinálásával végezni kell az egyes települések vízkár-elhárítási tervének felülvizsgálatával és módosításával. Ez összesen 98 települést érint a Sajó völgyében - tartalmazza a közlemény.

(MTI-fidesz.hu)