fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Stabilitási tartalék: a KIM arányosan zárolt
2011. február 24., 19:09
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint a tárcánál összesen 15 milliárd 770,9 millió forintot zároltak a 250 milliárd forintnyi stabilitási tartalék képzése során, és minden szakmai programra szánt pénzt arányosan vontak el.

A szaktárca az MTI érdeklődésére azt is közölte: a zárolást a KIM a kormányhatározatnak megfelelően már végrehajtotta.

A közlés szerint alapvetően Navracsics Tibor miniszter és Gál András Levente közigazgatási államtitkár döntött arról, hogy a rövid határidők miatt egységesen, az egyes szakmai feladatok pénzeszközeinek arányos zárolásával teljesítse a határozatban előírtakat a minisztérium. Ettől az elvtől csak egy-két, már teljes egészében "determinált" előirányzat esetében tértek el - tették hozzá.

Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, a hozzá tartozó területeken a zárolás a programköltségek 10 százalékos csökkenését eredményezi, így a cigányügy, a társadalmi felzárkózás, az esélyegyenlőség és a nemzetpolitika területén ennek mértékében jut kevesebb forrás a programokra. Hangsúlyozta, a stabilitási tartalékképzés nem érinti az ösztöndíjprogramot, így a hallgatóknak juttatandó támogatásra továbbra is több milliárd forint áll majd rendelkezésre.

A Magyar Közlöny február 11-ei számában jelent meg az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló miniszterelnöki rendelet, amely intézkedik a stabilitási alap létrehozásáról. A kormány az irányítása alá tartozó szervezeteknél február 23-ai hatállyal 187 milliárd forintot zárol: a legtöbbet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál - több mint 39 milliárd forintot -, majd 34,9 milliárd forinttal a Belügyminisztérium következik.

A közlések szerint a stabilitási alap célja, hogy megvédje Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani.

(MTI-fidesz.hu)