fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hetven év után technológiát váltott a Mal
2011. február 28., 15:21
Folyamatos üzem mellett kezdődött a technológiaváltás az ajkai timföldgyárban hétfőn, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. csaknem hetven év után vezeti be az új, száraztechnológiát.

Kossa György, a Mal állami felügyeletét ellátó bizottság vezetője az MTI tudósítóját a helyszínen arról tájékoztatta, hogy az átállás már hétfő délután befejeződik, és üzemszünet vagy leállás nélkül sikerült megvalósítani a mérföldkőnek számító technológiaváltást.

A timföldgyárban 1942 óta tárolták a vörösiszapzagyot, mostantól viszont folyékony helyett "földnedves" anyag lesz a gyártás mellékterméke; az átállás 550 millió forintba kerül a Malnak. Kossa György kiemelte, hogy a működő tározóban még csaknem négy hétre elegendő hely lett volna a régi technológiával keletkező folyékony vörösiszapnak, de az állami felügyelet - a lakosság és a közvélemény megnyugtatása érdekében - sürgette az átállást.

Hangsúlyozta, hogy a száraztechnológia bevezetését a tavaly október 12-én létrehozott felügyelet azonnal megvizsgálta, és megkezdte a feltételek kialakítását, az átálláshoz szükséges szűrőberendezéseket novemberben megrendelték. A hétfői hatórás folyamat végén a folyékony iszap kivezetését szolgáló csővezetékeket levágják és behegesztik, ami meggátolja a régi technológia esetleges visszaállítását a tározó területén. A száraz eljárás folyamán keletkező mellékterméket a Mal részben ideiglenesen üzemi területen tárolja, majd teherautókkal szállítják a X-es kazettába, megerősítve ezzel a IX-es és X-es tározók közös gátjának falát.

Kossa György elmondta, hogy a gyárban a száraz vörösiszapot kezelő épületrész egy külön üzemcsarnok, ide építik be májusra a külföldről megrendelt három szűrőberendezést. Jelenleg, a technológiaváltás első szakaszában, az 1100 négyzetméteres csarnokban egy nyomószűrő üzemel, az ezen áthaladó vörösiszapot még gipsszel semlegesítik. A tározóba kerülő anyag így már ötven százalék feletti szárazanyagtartalmú lesz, szemben a korábbi 15 százalékkal - tette hozzá.

A második lépcsőben a szűrést már kamrás nyomószűrővel végzik, s teherjárművekkel hordják ki a keletkező "földnedves" anyagot a tárolóba. A harmadik nyomószűrő beszerelését követően már a gipszezés is elhagyható, és a legfontosabb, hogy a tározókban többé nem gyűlik össze víz - mondta Kossa György.

(MTI-fidesz.hu)