Az új gazdasági program szerint a kormány és szervei az idén júniusig kidolgozzák a jogszabályokat és felülvizsgálják a rendszereket, 2012. január elsejétől pedig életbe léptetik a reformokat. Az átalakításoknak három céljuk van: az államadósság csökkentése, az adósság újratermelődésének megakadályozása és a gazdaság fellendítése. A koncepció alapján hét területen reformokkal érik el, hogy megszűnjön a pazarlás, és az adósság ne halmozódjon tovább.

Jogos a felvetés: ekkora tényező lenne az államadósság? Környezetünkben - keleten és nyugaton egyaránt - "mindenki" a hitelekbe menekül.

Nézzük a számokat!

Fejenként kétmillió forint adósság jut minden magyar állampolgárra a mintegy húszezermilliárd forintos államadósságból, amely az éves gazdasági teljesítmény túlnyomó részét adja. Ráadásul az államadósság utáni kamatteher is tetemes. Nagyságrendileg annyi, mint amennyibe a teljes magyar közoktatási rendszer vagy éppen a teljes magyar egészségügyi rendszer kerül- egy egész évben.

E téren semmilyen vigaszunk nincs: bár a nyugat-európai országok is bele-beleesnek a hitelcsapdába, a Lajtán túli EU-államok azért nagyon-nagyon gazdagok hozzánk képest, kölcsöneiket különösebb fájdalom nélkül visszapengetik, ráadásul besorolásuk-megítélésük a világ befektetői körében alapvetően pozitív, szemben velünk.

Tudniillik mi még a saját blokkunkban - a kelet-közép-európai régióban - is a legeladósodottabbak vagyunk: nem pusztán az állam, hanem a cégek és a háztartások is fulladoznak a hitelben. A tetemes államadósság a legnagyobb akadálya az euró átvételének, és drágítja a költségvetés finanszírozását is. Ennek oka: eladósodott államként magasabb felár mellett kapunk kölcsönöket a nemzetközi hitelezőktől. A jelentős adósságállomány és a lakossági devizahitelek túlzott mértéke miatt Magyarország nagyon sérülékeny országnak számít a befektetők körében, ráadásul a hitelminősítők is csak egy fokozattal jegyzik hazánkat a bóvlikategória fölötti tartományban.

Első és második pillantásra is üdvözlendő tehát, hogy a kormány középtávú program keretében csökkenti az állami kiadásokat, illetve növeli a költségvetési bevételeket. Még akkor is, ha mérsékelni kell a szociális ellátásokat, számos területen pedig meg kell kurtítani a kiadásokat, állami cégek esetében pedig a működési költségeket. Miután ezen a téren százmilliárdos elvonásokkal kell számolni, aligha lesz minden döntés népszerű. Ám ezt vállalni kell.

Gazdasági elemzők összességében jó irányba tett, tartós hatású lépésekből állónak minősítik a Széll Kálmán- tervet, kiemelve azt a pozitívumot, hogy a kormány az illetékes minisztériumok számára feszes, előre deklarált határidőket fektetett le, hogy a különböző terveket mikorra kell kidolgozniuk, illetve az átalakításokat mikorra kell végrehajtaniuk.

Nagy kérdés, hogyan fogadják a választópolgárok az új intézkedéseket. Annak bizonyos részei még nem ismertek.

Déja vu lehet ebből: a névadó Széll Kálmán pénzügyminiszter, miniszterelnök több mint száz évvel ezelőtt stabilizálta a magyar államháztartást úgy, hogy rendet vágott a pénzügyi adminisztráció­ban, és a költségvetés nemzetközi hitelfelvételi pozícióját megteremtette. A második Orbán-kormány előtt álló feladat is hasonló. Helyre kell állítani Magyarország megtépázott hitelességét, el kell hárítani az adósságveszélyt, illetve a régi, elkorhadt államigazgatási struktúrákat korszerűsíteni kell. Ha ezek együttesen sikerülnek, Magyarország újból versenyképes EU-tagállammá válhat. Utóbbihoz persze dinamikus, fenntartható gazdasági növekedés is kell. Hiába alakul át ugyanis a szociális, népjóléti és oktatási rendszer, munkahelyek nélkül nem tudjuk kinőni az államadósságot, a hitelcsapdát. A kormány strukturális reformterve és a közölt egyensúlyjavítás tehát jól cseng, de a program túlnyomó része a végrehajtáson múlik.

Várjuk a részleteket.