fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Barroso: Kadhafinak mennie kell!
2011. március 2., 14:43
Ideje, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető távozzon a hatalomból - jelentette ki szerdán Brüsszelben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Sajtótájékoztatóján leszögezte: teljesen elfogadhatatlanok a líbiai vezetés elmúlt hetekben tett lépései. Mindent meg kell tenni, hogy a nép elleni beavatkozások véget érjenek - tette hozzá. Nyilvánvalóvá vált, hogy Kadhafi a probléma része, nem a megoldásé - fogalmazott Barroso.

Szerdán tartott, szokásos heti ülésén az Európai Bizottság elsősorban az észak-afrikai helyzettel foglalkozott. Barroso ezt követően tájékoztatást adott arról, hogy a testület különös aggodalommal figyeli a humanitárius helyzetet. Egyúttal arról biztosította a szabadságért és demokráciáért küzdőket, hogy az Európai Unió az ő oldalukon áll.

Bejelentette azt is, hogy a napokban elkülönített hárommillió eurós humanitárius gyorssegélyét a bizottság 10 millió euróra emelte. Ebből elsősorban élelmet és gyógyszert biztosítanak a rászorulóknak. Elmondta a bizottsági elnök azt is, hogy szerdán az ENSZ menekültügyi főbiztosával is tárgyalt az észak-afrikai helyzetről. Líbia körzetében már több mint százezer menekültről tudnak - hangoztatta.

A brüsszeli bizottság jelezte, hogy az EU határellenőrzési ügynöksége, a Frontex immár húsz szakértővel van jelen az uniós szempontból kritikus térségben. Munkájukat két hajó és két repülőgép is segíti. A térségbe indult a bizottság válságkezelési felelőse, Krisztalina Georgijeva is, aki elsősorban Líbia afrikai határövezeteiben tesz látogatást.

(MTI-fidesz.hu)