fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Folytatódni fog a visszaélések feltárása
2011. március 3., 19:18
Újabb szerződések miatt tesz feljelentést Zugló polgármestere, a volt elszámoltatási kormánybiztos. A Zuglói Lapok írása szerint a Papcsák Ferenc által indított vizsgálat az informatikai beszerzéseknél tárt fel visszaélésgyanús ügyeket.

A kerület előző vezetése 2007 és 2008 között 43 millió forintot költött az informatikai szabályzatra - az első cég 2007-ben 17 és fél millióért készítette el a dokumentumot, egy másik cég néhány hónappal később csaknem 1 millióért azt felülvizsgálta, majd 2008-ban 24 millió 300 ezer forintért újabbat készített. A két szabályzat ráadásul szinte szövegszerűen egyezik.

Zugló előző vezetése egyébként nem sajnálta a pénzt az informatikai rendszer átvizsgálására sem, amelyre csaknem 33 millió forintot költöttek - ebből 2 milliót a nyomtatók és fénymásolók felülvizsgálatáért fizettek ki.

"Folytatódni fog a visszaélések feltárása"

A jövőben továbbra is folytatódni fog az előző szocialista-szabad demokrata ciklusban történt visszaélések feltárása - mondta el az MNO-nak Papcsák Ferenc. A polgármester kijelentette, hogy a kerületnek körülbelül 400 millió forintos kára származhatott a különféle módon megkötött szerződésekből.

(hirtv.hu, mno.hu)