A fideszes honatya a részletekről szólva elmondta: a döntés a 2006. szeptember 18. és október 24. között elkövetett cselekményekre vonatkozik. Balsai István indítványát hétfőn 297 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadta el a parlament. Ezzel kapcsolatosan a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy 5/6-os támogatottságot szerzett a törvény, és a kormánypártok mellett az egyik ellenzéki párt és a független képviselők háromnegyede támogatta a törvényjavaslatot.
Ezzel egy egyhónapos törvényhozási folyamat végére tettünk pontot - jelentette ki Balsai István. A képviselő emlékeztetett: az MSZP következetesen már az első perctől támadta az indítványt, és bár az LMP kezdetben üdvözölte, a végszavazásnál az egész frakció nemmel szavazott. A fideszes honatya szerencsétlennek nevezte a bírói, az ügyvédi és a rendőrszakszervezeti reakciókat a semmisségi törvénnyel kapcsolatban. Mint mondta, a bíróság feladata a törvény végrehajtása, nem pedig annak kommentálása és véleményezése.
Újságírói kérdésre reagálva Balsai kifejtette, még az ítélet nélküli ügyeket számítva is mindössze 200-300 ügyet érint a törvény, ezért a fővárosi bíróságok számára e felülvizsgálat külön terhet nem fog jelenteni. A semmiségi törvény hatálya 2011. október 23-ig tart.
Cikk: | Elfogadta a Ház a semmisségi törvényt |
Cikk: | Megdöbbentő, ahogy Heller és a szocialisták vitatják a brutalitást |