fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nehézfémeket kimutató vizsgálatot is végeznek Devecseren
2011. március 8., 15:22
Nagy Zoltán - a szűrőközpont vezetője -, elmondta: a nehézfémek kimutatására alkalmas vizsgálatot hétfőtől a gyermekrendelésen rendszeresítették; hetente kétszer, előjegyzett időpontban fogadják az iszapkatasztrófa által érintett 14 év alatti gyerekeket.

A főorvos tájékoztatása szerint lakossági igényre, a térség egészségügyi ellátásáért felelős kormánybiztos javaslatára bővítették a szűrővizsgálatok körét.

Hozzátette: a mentésben dolgozók körében folyamatosan vizsgálták a fémterhelést a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa után megnyitott intézményben, azóta egyetlen pozitív mintát sem találtak. Decembertől havonta 20-30 gyereket is vizsgáltak az iskolákban.

Tájékoztatása szerint a megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat laboratóriumából a minták leadását követő két héten belül megküldik az eredményt.

A kormányzati egészségügyi szűrőközpont Devecser és hét környező település csaknem nyolcezer lakosának biztosít ingyenesen, előjegyzéssel szűrővizsgálatokat. A legnagyobb számban légzésfunkciós vizsgálatokat és laborvizsgálatokat végeznek, de az EKG, a mellkasröntgen, a belgyógyászati és a tüdőgyógyászati vizsgálatok mellett gyermekgyógyász szakorvosi, illetve szemészeti, fül-orr-gégészeti, sebészeti és nőgyógyászati rendelés is van.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Együttműködés az MTA és a katasztrófavédelem között
Cikk: Épül a résfal az ajkai tározónál
Cikk: Konzorcium alakult Devecser és térsége tájrehabilitációjára