fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Törökország csak részlegesen lépett előre az EU-csatlakozás útján
2011. március 8., 19:33
Törökország csak részlegesen lépett előre azokban a kérdésekben, amelyeket meg kell oldania az EU-csatlakozási tárgyalások során, a magyar uniós elnökség azonban arra törekszik, hogy megbízatási ideje alatt legalább egy újabb tárgyalási fejezetet sikerüljön megnyitni a török féllel - mondta Győri Enikő EU-ügyi államtitkár kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.

Az EP két uniós tagjelölt, Törökország és Montenegró elmúlt egy évben elért eredményeit tekintette át. Az EU-elnökség nevében felszólaló Győri Enikő több tekintetben bírálta a török magatartást, de hangsúlyozta azt is, hogy ma "Európa nem a befogadó korszakát éli", márpedig rossz lenne, ha Ankara elveszítené érdeklődését az EU-tagság iránt.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Törökország mindeddig nem volt hajlandó elfogadni a vámunió Ciprusra történő kiterjesztését, aminek következtében az EU több tárgyalási fejezet megnyitásától évek óta elzárkózik. Nem kielégítő az alapvető jogok törökországi helyzete sem - mondta Győri Enikő.

Külön említette egyebek közt a vallásszabadság, a szakszervezeti és a kisebbségi jogok hiányosságait, a fogva tartottakkal szembeni erőszakos cselekményekről, kínzásokról szóló híreket, illetve weboldalak betiltását, a rezsimet bíráló újságírók letartóztatását.

Győri Enikő úgy vélekedett, hogy a megnyitásra elvben szóba jöhető tárgyalási fejezetek közül a versenypolitikáról szóló fejezet látszik a leginkább előkészítettnek. Az ülés szünetében ugyanakkor magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta azt is: az Európai Bizottság által meghatározott kritériumok nagyon kemények - nem csupán a fejezet sikeres lezárásához, hanem már a megnyitásához is.

Az államtitkár az EP plenáris ülésén közölte: a magyar elnökség a maga részéről javasolná, hogy kezdjenek vízumliberalizációra irányuló megbeszéléseket Ankarával, de az uniós tagállami kormányokat képviselő tanácsban erről nem született egyetértés. Az unió ugyanakkor várja - jegyezte meg -, hogy a török fél is fogadja el az EU által már jóváhagyott visszafogadási megállapodást, amely az illegális bevándorlás visszaszorítását célozza.

Győri Enikő hangsúlyozta: Törökországnak teljesítenie kell kötelezettségeit, és további haladást kell felmutatnia számos területen. Ám - tette hozzá - az uniónak is lenne feladata abban, hogy nagyobb nyitottságot, a befogadásra több készséget tanúsítson.

Montenegró megítélése Törökországénál jóval kedvezőbb volt az EP-vitában. A képviselők üdvözölték, hogy a nyugat-balkáni ország hivatalos EU-tagjelöltté vált. Ugyanakkor Montenegró esetében is szóvá tettek súlyos hiányosságokat, elsősorban a korrupció, a szervezett bűnözés, a diszkrimináció elleni fellépés, illetve a sajtószabadság terén.

Győri Enikő Montenegróról szólva fontosnak mondta az ország európai perspektívájának megerősítését. Az ugyanis szerinte azt üzeni a nyugat-balkáni térségnek, hogy a bővítési folyamat tovább halad, az egyes országok sajátos helyzetének figyelembevételével, a feltételek teljesítéséhez kötött módon.

(MTI-fidesz.hu)