Alexa Károly: S ekkor - nagyjából a 19. század közepén - válik ketté a francia forradalom szellemi és morális öröksége. Egyfelől egy elvontan liberális, nem mindig jóhiszemű, eszmehívő irány felé, amely a "népboldogítás" érdekében semmiféle eszköztől és tettől nem riad vissza, s amely éppen ezért mindennemű embertelenséget "teoretice" hajlandó felmenteni, alkalomadtán dicsőítvén elkövetőiket is - másfelől a normalitás (azaz az evangéliumi mélyhagyomány), sőt - horribile dictu - az "ellenforradalom" irányába, amely nem hajlandó menlevelet adni az életpusztító mániásoknak, de nem óhajt felejteni sem. És ezzel a kétféle attitűddel körülbelül meg is fogalmazható a világtörténelem utóbbi két és egynegyed évszázada.