fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Martonyi: Khadafinak távoznia kell!
2011. március 10., 12:23
Az EU-nak világos politikai üzenetet kell küldenie Líbiába - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek e témával foglalkozó rendkívüli találkozójára érkezve. Megállapodott az EU a szankciók kiegészítéséről is.

Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból, és ha nem ezt teszi, országát politikai és gazdasági téren is teljesen elszigetelik - fejtette ki, hozzátéve: Líbiában az emberi méltóságot tiszteletben tartó demokratikus rendszert kell teremteni.

Megerősítette Martonyi János, hogy az Európai Unió tagországai csütörtökön megállapodtak a líbiai vezetés elleni szankciók kiegészítéséről. A vagyon befagyasztását öt fontos pénzügyi intézményre terjesztették ki, köztük az óriási eszközök fölött rendelkező líbiai befektetési ügynökségre - emlékeztetett. Nem zárta ki a miniszter azt sem, hogy a lista tovább bővül.

Az MTI kérdésére úgy vélte ugyanakkor, hogy katonai jellegű műveletről egyelőre nem várható döntés. Az EU a csütörtöki külügyminiszteri ülés után pénteken állam- és kormányfői találkozón foglalkozik a líbiai helyzettel. Martonyi János leszögezte: nagyon komplex, bonyolult témáról van szó, a történéseket és teendőket részletesen és gondosan elemezni kell.

Kiemelte, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a humanitárius helyzetre. Az EU jelenleg meghatározó szerepet játszik a kimenekítési műveletekben, jóllehet az uniós állampolgárok túlnyomó részét már sikerült kimenekíteni az országból - tette hozzá. Más nemzetiségűek közül viszont még közel másfél millió olyan ember van Líbiában, akiket evakuálni kellene. Az uniónak meg kell vitatnia azt is, elismerje-e a felkelőket képviselő nemzeti tanácsot - jelezte. Hozzátette, hogy a gyakorlatban ezt már egyes uniós tagországok és politikusok megtették.

Kérdésekre válaszolva a magyar miniszter beszélt arról is, hogy a térség jelentős mértékű gazdasági támogatással is számolhat, mert ami ott most több országban zajlik, nagyon fontos az egész térség és Európa számára. Hangoztatta ugyanakkor, hogy az EU a szükségletek alapján differenciálni fog a térség országai között, és nyilván feltételekhez is köti a pénzügyi segítséget.

Megállapodott az EU a szankciók kiegészítéséről

Megállapodtak az Európai Unió tagországai csütörtökön a líbiai vezetés elleni szankciók kiegészítéséről - jelentette be az EU magyar elnöksége Brüsszelben.

A döntés szerint zárolják öt pénzügyi vállalkozás külföldi vagyonát és forrásait. Emellett egy névvel bővítették a Moammer Kadhafi líbiai vezető környezetében található személyek listáját, akik ellen vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást rendeltek el - a nevet egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A listán eddig 26 név szerepelt - olyan személyekről van szó, akiket felelősnek tartanak a polgári lakosság ellen február közepe óta tartó erőszakos fellépésért.

A zárolt vagyonú cégek között található a központi bank, és az óriási eszközök fölött rendelkező líbiai befektetési ügynökség is. Az úgynevezett írásos eljárás útján született döntés bejelentését az EU-külügyminiszterek líbiai helyzetre összpontosító csütörtöki rendkívüli találkozójához igazították. A most bejelentett új szankciók várhatóan pénteken érvénybe is lépnek.

Az elmúlt hetek líbiai fejleményei miatt az EU először a múlt hét legelején döntött büntetőintézkedésekről. Akkor Kadhafi és hozzá közeli 25 személy vagyonát zárolták, őket vízumtilalommal is sújtották, emellett fegyverembargót, illetve tüntetők ellen bevethető eszközök kereskedelmének tilalmát vezették be.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Martonyi: A magyar EU-elnökség gyorsan cselekedett
Cikk: Segítség a Líbiai menekülteknek - Győri a helyszínen van
Cikk: Közösen vizsgálják a menekülthelyzetet Líbiában