fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa Ádámot mutatta be egy brüsszeli lap
2011. március 10., 20:55
Jobban jelen vannak az Európai Unió szabályozási törekvéseiben a fogyatékkal élők problémái, amióta az első siket képviselő mandátumot nyert az Európai Parlamentben - idézte az említett EP-tagot, Kósa Ádámot (Fidesz) a European Voice című brüsszeli hetilap a róla készített, csütörtökön megjelent cikkében.

A magyar képviselő már Magyarországon, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnökeként, illetve ügyvédként is jelentős eredményeket ért el a fogyatékkal élők jogainak védelmezésében, EP-be választásával pedig ezt a munkáját immár uniós szinten is folytathatja - derül ki a cikkből.

Tevékenységének egyik eredménye a jelnyelvről szóló, úgynevezett Brüsszeli Nyilatkozat, amely egyebek között felkéri az Európai Unió intézményeit és tagállamainak kormányait az oktatás hozzáférhetővé tételére és a jelnyelv beszélt nyelvekkel egyenlő kezelésére.

Kósa Ádám 2009-es EP-képviselővé választása "mérföldkő volt a képviselőtestület életében és az övében is" - fogalmazott a European Voice, emlékeztetve arra is, hogy a fideszes EP-tag elnöke lett a parlament fogyatékkal élőkkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának is.

(MTI-fidesz.hu)