fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
HM: az MSZP továbbra sem vállalja a felelősséget
2011. március 12., 17:02
Az MSZP továbbra sem vállalja a felelősséget a korábban általa irányított Magyar Honvédség és háttérintézményeinek megkárosításáért. Ez derül ki a párt pénteken megjelent sajtóközleményéből, amely félrevezető és hamis adatokat tartalmaz azért, hogy Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter felelősségét palástolja egy olyan ügyben, amely több mint százmilliós kárt okozott a magyar államnak - írja a Honvédelmi Minisztérium szombati közleményében.

A HM EI Zrt. egykori vezetése 2008 júniusában, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter tudtával indította el a koszovói Pristina városában azt az uszoda- és szabadidőközpont építési projektet, amely több mint százmillió forint kárt okozott a magyar államnak. Az állami cég eredetileg a koszovói Szent László katonai tábor ingatlanüzemeltetési feladatait látta el - áll a közleményben.

Mint írják: a cég egykori vezetői részéről a tábor bezárását követően merült fel a gondolat, hogy egy tisztán üzleti célú vállalkozást valósítsanak meg a térségben. Az MSZP azon állítása, mely szerint "a magyar gazdaság érdeke volt, hogy a balkáni országokkal bővüljenek a gazdasági kapcsolatok" értelmezhetetlen Koszovó esetében, amely nem rendelkezik önálló gazdasággal.

Szekeres Imre felelősségét pedig felveti az a tény, hogy a HM EI Zrt. alapfeladata a Magyar Honvédség infrastruktúrájának biztosítása és fejlesztése, nem pedig külföldi ingatlanberuházások finanszírozása. A szocialisták által 5-6 millió euró értékűre becsült profilidegen projekt ennek kétszeresébe került volna, ha megvalósul. Csak az előkészítés költségei több mint 67 millió forintot emésztettek fel úgy, hogy nem készült részletes és minőségi piackutatás és kockázatelemzés, a pristinai önkormányzat által felajánlott - víz és villany nélküli - földterületen pedig semmilyen beépítés nem történt.

A közlemény szerint: a projekt teljes költsége azonban így is bőven meghaladta a százmillió forintot, mivel az ügyben kétesértékű tanácsadói szerződések is születtek olyan tevékenységekre, amelyekben teljesítés nem történt. Ilyen teljesen értelmetlen üzleti tevékenység volt az uszodatechnikai mintabolt működtetése is, amely nemhogy nyereséget hozott volna, hanem további milliós károkat okozott az adófizetőknek.

Ez azonban nem volt szempont a szocialista vezetésű minisztériumban, ahol 2009 novemberében az uszoda- és sportcentrum beruházás megvalósíthatatlanságát látva nem parancsoltak megálljt. Erre az időpontra ugyanis kiderült, hogy a koszovói kormány semmiféle garanciát nem vállal.

A teljesen értelmetlen és az adófizetőknek súlyos károkat okozó beruházását végül Hende Csaba honvédelmi miniszter állíttatta le, aki hivatalba lépését követően azonnal utasítást adott a HM EI Zrt. teljes átvilágítására. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a cég korábbi vezetése a "koszovói projekt"-tet még a választások után is fenntartotta és csak 2010. május 18-án kísérelte meg leállítani.

A szerződéseket végül - megismerve a valós helyzetet - a cég új vezetése mondta fel 2010. augusztus 24-én. Kérdéses, hogy az MSZP-nek miért fűződik érdeke a közvélemény félretájékoztatásához. Elérkezett az ideje, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk azokról a dolgokról, amelyek beszennyezték az egyenruhát és a működésképtelenség határára sodorták a Magyar Honvédséget. Csak ezután kezdhetünk hozzá az újjáépítéshez - zárul a tárca szombati közleménye.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Csapatszinten a honvédség nem érintett a korrupcióban
Cikk: Túlszámlázó laktanya-üzemeltetők?
Cikk: Semmilyen fejlesztés nem történt tavalyig a honvédségnél