Szájer József azzal kapcsolatban, hogy péntekig csaknem nyolcszázezer ember küldte vissza kérdőívet, azt mondta: bízik abban, hogy ez a szám eléri majd az egymilliót. Azt ígérte: az észrevételeket beépítik a szövegbe; ha a válaszadók többsége nem ért egyet egy elképzeléssel, akkor azt módosító indítvánnyal majd a parlamenti vitában kiveszik a szövegből, ha pedig támogatnak egy kezdeményezést, akkor beépítik.
A politikus beszélt arról is, hogy több kétharmados törvény megalkotását teszi szükségessé az új alkotmány. Ezek között szólt a választójogi törvény mellett egy igazságszolgáltatási reformról, egy az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényről, mivel a testületnek megváltoztatták a jogköreit. Ha nem is az alkotmány hatálybalépéséig, hanem majd azt követően, de biztosan hozzá kell nyúlni az önkormányzati törvényhez - emelte ki.
"Gazdasági alkotmányt" is terveznek
Közölte: tervezik egy "gazdasági alkotmány" létrehozását, ennek alapjait az alaptörvény tervezete megadja. Szájer József szerint nem kerül "egy fillérbe sem", hogy a Magyar Köztársaság elnevezés Magyarországra változik. Kifejtette: arról is döntés született, hogy az elnevezést fokozatosan vezetik be. A jelenlegi "alkotmánynak hívott dokumentum" ellentmondása, hogy úgy kezdődik, Magyarország köztársaság, tehát az ország nevét Magyarországként állapítja meg, utána viszont következetlenül az államformát is hozzáteszi az elnevezéshez - emelte ki. Magyarország neve ezer éve Magyarország - jelentette ki.
Úgy vélekedett: a pénzérméket akkor cserélik ki, amikor elkopnak, a papírokat pedig akkor, amikor azok elhasználódnak, erre egy fillért nem fognak fordítani. Az ombudsmani intézményről szólva azt mondta: egységes ombudsmani hivatal jön létre, több helyettessel.
Cikk: | Az új alaptörvény védelmet nyújt az államadóssággal szemben |
Cikk: | Alkotmányozás: eddig 800 ezren mondtak véleményt |