fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A japán nép ezt a tragédiát is meg fogja tudni oldani"
2011. március 16., 19:52
Martonyi János külügyminiszter szerdán találkozott Ito Tecuo budapesti japán nagykövettel. A találkozót követő sajtótájékoztatón a földrengés után balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőművet ért katasztrófa kapcsán elmondta: csodálja a japán népet fegyelmezettségéért és szervezettségéért. A japán nagykövet elmondta: "mind a négy reaktor esetében urai a helyzetnek".

Ito Tecuo közölte: az erőműben eddig két robbanás történt, de a reaktormagot védő belső burok mindkét esetben érintetlen maradt, csak a másodlagos védőburok sérült meg. Azt mondta, a hatóságok jelenleg vízzel igyekeznek hűteni a reaktorokat. Kijelentette: a japán szakemberek mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy radioaktív sugárzás kerüljön a légtérbe. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, bizonyos esetekben túlzó híradások láttak napvilágot.

Martonyi János külügyminiszter elmondta, csodálja a japán népet fegyelmezettségéért és szervezettségéért. Figyelmeztetett: vigyázni kell a túlzó hírekkel és a pánikkeltéssel.

Az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: nem kívánja megelőlegezni, hogy a magyar kormány milyen döntést fog hozni a magyar atomerőmű-program esetleges felülvizsgálatával, a paksi erőmű élettartam-hosszabbításával kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy az egész világon, az EU-ban és Magyarországon is alaposan meg kell vizsgálni az atomenergia-termelés kérdését, és "meg kell hozni a szükséges döntéseket".

A japán nagykövet azt mondta, az áldozatokra és károkra vonatkozó adatok még nem véglegesek; eddig 3 ezer ember halálát erősítették meg, sok a sebesült, és mintegy 8 ezren tűntek el. Hozzátette, félő, hogy a halottak száma 15 ezer fölé emelkedik.

A CNN amerikai hírtelevízió a japán rendőrségre hivatkozva már csaknem 4300 halottról beszélt.

Ito Tecuo budapesti japán nagykövet megköszönte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter együttérzéséről biztosította levelében a japán népet.

Ugyancsak köszönetet mondott a magyar nép támogatásáért, elmondta, az utóbbi napokban nagyon sok magyar telefonált, hogy kifejezze rokonszenvét a japán népnek.

Elmondta, hogy a pusztító földrengés és a szökőár által érintett térségben "változatlanul nagy a zűrzavar", a helyi hatóságok működése korlátozott, a mentési munkálatok nehezen folytathatók.

Megjegyezte, hogy Japán tovább egyeztet az Európai Unióval segélyek küldéséről - adományokról vagy tárgyi eszközökről lehet szó -, de mivel a helyi infrastruktúra, a közúthálózat teljesen tönkrement, a segítség odaszállítása nem megoldott.

Azzal az újságírói kérdéssel kapcsolatban, hogy egyes hírek szerint Japán nem a valós adatokat közli az atombalesettel összefüggésben, kifejtette: a japán kormány minden adatot a lehető legnagyobb átláthatósággal igyekszik nyilvánosságra hozni, s bár a helyzet gyorsan változik, a hatóságok a legpontosabb, hiteles adatközlésre törekednek.

A nagykövet arról is beszélt, hogy a japán ipari export rövid távon esetleg csökken, de hosszú távon helyreáll majd a termelőképesség.

Rámutatott, hogy a tragédiának magyar-japán gazdasági vonatkozása is van. Az audiotechnikai eszközöket gyártó japán Alpine vállalatot súlyos károk érték, a cunami négy gyárépületet lerombolt, emiatt a cég több mint ezer embert foglalkoztató magyarországi leányvállalatának esetleg hetekre be kell szüntetnie működését.

A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a veszélyeztetett körzetből, a Fukusima atomerőmű körüli 30 kilométer sugarú térségből eljöttek a magyarok. Máshol nincs veszélyhelyzet, így a tokiói magyar nagykövetség is folytatja munkáját, kapcsolatot tart a kinti magyarokkal, és ellátja a soros EU-elnökségből adódó konzuli koordinációs feladatokat.

Martonyi János megerősítette, hogy Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak. Bízunk abban, hogy a japán nép ezt a tragédiát is meg fogja tudni oldani - mondta, hozzátéve, biztos benne, hogy a japán gazdaság és nemzet a katasztrófa következményeinek felszámolása után talpra fog állni.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - aki szintén részt vett a külügyminisztériumi megbeszélésen - a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófa fejleményeit. Arról is tájékoztatott, hogy magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Bakondi: Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak
Cikk: Kövér részvétet fejezte ki a japán parlamentnek
Cikk: Külügyminisztérium: javasolt az érintett térség elhagyása