fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Július 1-ig meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
2011. március 16., 20:36
Az Országgyűlés szerdán július 1-ig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a lakáshitel-tartozások adósai számára. A képviselők 267 igen szavazattal, 29 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadták el a bírósági végrehajtásról szóló törvény ezt szabályozó módosítását.

A parlament döntésével azokra a természetes személyekre korlátozta az április 15-én lejáró moratórium meghosszabbítását, akik lakáshitel-tartozásból eredő követelés végrehajtás alatt állnak, és nem jogosultak más beköltözhető ingatlan használatára, illetve maradásukkal nem lehetetlenítik el a végrehajtást kérő lakhatását.

A kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosítás az önkéntes lakásfoglalókat és a rendbírsággal sújtott személyeket, valamint a hitelezéssel kapcsolatos visszaélés miatt elítélteket továbbra is kizárja a moratóriumra jogosultak köréből.

A moratórium a lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződésekre, valamint a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre vonatkozik, ám kiterjed azokra a szabad felhasználású hitelekre is, amelyeknek adósai lakóingatlanon alapítottak zálogjogot, és a hitelt a kiürítendő lakásra fordították. A kilakoltatás emellett abban az esetben sem lehetséges, ha a kötelezettnek a vételi jog érvényesítése, vagy a lízingszerződés felmondása, illetve a zálogjog végrehajtáson kívüli érvényesítése miatt kellene átadnia az ingatlant új tulajdonosának.

A fideszes Csizi Péter módosító javaslatára a törvény szövegébe került az a szigorító kitétel is, hogy az adóst csak akkor illeti meg a kilakoltatási moratórium védelme, amennyiben az ellene indult más követelések behajtásában a tőketartozás összege nem haladja meg a 150 ezer forintot.

Az eredeti jogszabály-változtatást előterjesztők indoklásukban kiemelték: a moratórium egy hangsúlyozottan ideiglenes válságkezelő intézkedés, ezért a szabályozásnak fokozatosan vissza kell térnie a követelésérvényesítés általános rendjéhez.

A törvénymódosítás elsőként benyújtott szövege ugyanakkor még nem szabta volna meg a lakáshitel-tartozások adósaira vonatkozó kilakoltatási moratórium határidejét, ám Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők kezdeményezésére azt július 1-ig hosszabbította meg a Ház.

A két kormánypárti politikus szerint a moratórium meghosszabbításának fix időponthoz kötése azt a "morálisan el nem hanyagolható társadalmi érdeket" szolgálja, hogy a felvett hitelt - felvevőjének anyagi erejéhez mérten - mindenképp vissza kell fizetni. Kitérnek arra, hogy a jelzáloghitelek finanszírozásául szolgáló jelzáloglevelek értékét tartósan meg kell őrizni. Ez nemcsak a pénzintézeteknek, hanem a lakáshiteleket pontosan fizető többségnek is érdeke, hiszen ellenkező esetben az ő terheik is növekednek - írják.

Lázár János és Rogán Antal szerint a moratóriumot azért is elégséges két és fél hónappal meghosszabbítani, mert a Bankszövetség és a kormány jelenleg is dolgozik a bajba jutott hitelesek védelmét szolgáló elképzeléseken, amelyek szerint a terheket a hitelfelvevők, a bankok és a kormány együtt vállalnák.

A Ház által elfogadott törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba. A törvény rendelkezéseit azokban a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a kilakoltatás foganatosítására még nem került sor.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Törvénymódosítás a devizahitelesek érdekében
Cikk: Soltész: Nyíltan lehet beszélni a gyermekvállalásról és a családról
Cikk: A Gyurcsány-korszakkal lezárult a megszorítások ideje