fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Haladás az Európai Történelem Háza megvalósításában
2011. március 17., 17:05
Jelentős a haladás az Európai Történelem Háza projekt kivitelezésében - közölte Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, aki részt vett az EP kulturális és oktatási bizottságának csütörtöki ülésén.

Bagó beszámolt arról, hogy a közelmúltban megválasztották a múzeum megvalósításában közreműködő tudományos csoportot, illetve kiválasztották a múzeum építészeti tervét. Jelezte ugyanakkor, hogy finanszírozási nehézségek is felmerülhetnek, hiszen az EP költségvetési bizottságában egyes politikai csoportok bírálják a múzeum megvalósítására elkülönített költségvetési összeget. A vitában részt vett képviselők többsége szerint a transzparencia érdekében szigorúan kell irányítani a programot, ugyanakkor nagyobb nyilvánosságot kell annak biztosítani.

Az ülésen - közölte a magyar EP-képviselő - példamutatónak nevezték a budapesti Terror Háza Múzeum működését, és úgy vélekedtek, hogy az ott szerzett tapasztalatokat érdemes felhasználni az Európai Történelem Háza megvalósítása során.

(MTI-fidesz.hu)