fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tízmilliós gyorssegélyt küld a Külügyminisztérium Japánnak
2011. március 18., 17:44
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld a magyar Külügyminisztérium Japánnak, az adomány a japán kormány által összeállított igénylistának megfelelően vízből és tartós élelmiszerből áll.

A tárca pénteki közleménye szerint az élelmiszersegély tartalmáról az illetékes főosztály munkatársai konzultációt folytattak a budapesti japán nagykövetség munkatársaival, a szállítmány összeállítása folyamatban van.

A segélyt a földrengés és nukleáris baleset sújtotta országnak az EU Megfigyelési és Tájékoztatási Központjának segélyszállító csatornáján keresztül juttatják el - olvasható Pataki Eszternek, a sajtófőosztály vezetőjének közleményében.

Martonyi János külügyminiszter Ito Tecuo budapesti japán nagykövettel folytatott csütörtöki megbeszélése után megerősítette, hogy Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - aki szintén részt vett a külügyminisztériumi megbeszélésen - a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófa fejleményeit. Közölte azt is, hogy magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Külügyminisztérium: halasszák el a Japánba tervezett utazást!
Cikk: Energiaügyi miniszterek rendkívüli találkozója a japán tragédia miatt
Cikk: Bakondi: Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak