fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budai ezúttal a kormánynegyedet vette célkeresztbe
2011. március 19., 11:03
Az elszámoltatási kormánybiztos a MÁV-val közösen vizsgálja a Gyurcsány-féle kormánynegyed-beruházás egyik legvitatottabb momentumát, a Nyugati pályaudvar melletti ingatlan megvásárlását - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szombati számában azt írták, Budai Gyula azt közölte a lappal: annak a telekvásárlásnak a részleteit veszik górcső alá, amelynek során az állam 8,5 milliárd forintért vásárolta meg a MÁV-tól a pályaudvar melletti területet, ahol a negyedet fel akarták építeni.

Az elszámoltatási kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a MÁV-val közösen folytatott vizsgálat befejezésének tervezett határideje április 15., csak ezt követően tud arról nyilatkozni, hogy történt-e törvénysértés ebben az ügyben.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Budai: Továbbra is aggályos az úszószövetség működése
Cikk: Budai Gyuláék tabukat döntöttek le
Cikk: Vizsgálják a Fradi privatizációját is