fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lázár: A szavak helyett a tettek beszélnek
2011. március 21., 17:05
Ne bújjon senki a szegények mögé, nem kell szöveget hamisítani, állok a rendelkezésükre, állok minden vita elé, nyíltan, nyilvánosan - hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Lázár János hétfőn. A frakcióvezető kijelentette: azok közé tartozik, akik vállalják szavaikért a felelősséget.

Szeretném világossá tenni, hogy a hétvégén nyilvánosságra került szövegrészlet után tegnap bocsánatot kértem mindazoktól, akit ennek a szövegrészletnek a félreértelmezhető mondatai megbántottak. Ezt a bocsánatkérést itt is megteszem, a magyar Országgyűlés házában - jelentette ki Lázár János parlamenti felszólalásában. A frakcióvezető hozzátette: azok közé tartozik - a Fidesz-frakció minden képviselőjével együtt - akik vállalják szavaikért a felelősséget.

A politikus leszögezte: a beszéd nem a szegényekről szólt, hanem azokról, akik a parlamentet vagy a helyhatóságokat nem eszköznek tekintik azért, hogy a hazájuk ügyét előrevigyék, hanem csupán pénzkereseti lehetőségnek.

A szavak helyett a tettek beszélnek - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Magyarázatképpen hozzátette: "az én tetteim, az én városom tettei megállják a versenyt, amikor azt mérjük meg, hogy Hódmezővásárhely kinek hogyan segített, illetve azt, hogy én a politikai meggyőződésemet mire alapítottam az elmúlt nyolc vagy akár tizenöt esztendőben". Lázár János ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Jobbiknak a hátrányos helyzetűekhez való hozzáállását azok a tettek bizonyítják, amelyeket a magyarországi cigányság felzárkóztatásáért tesznek. Az MSZP-ről szólva kijelentette, véleménye szerint a párt álláspontját az elmúlt nyolc esztendő bizonyítja, amikor egy 2002-ben hatéves gyermek nyolc évvel később - mint mondta - az élettől alig kap esélyt a szocialisták politikájának gyümölcseképpen.

Ne bújjon senki a szegények mögé, nem kell szöveget hamisítani, állok a rendelkezésükre, állok minden vita elé, nyíltan, nyilvánosan - zárta parlamenti felszólalását Lázár János.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hangfelvétel: a Fidesz vizsgálja a jogi lépéseket
Cikk: Lázár János nyilvánosságra hozta a jegyzőkönyvet és a hangfelvételt + videó