fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
ÚMVP I. tengely: 200 milliárd forint hívható még le
2011. március 22., 15:49
Folytatódik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv (ÚMVP) forrásainak kihelyezése, a célra 200 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezetője emlékeztetett: a múlt évben, az ÚMVP félidős értékelésekor kiderült, hogy a 2013-ig rendelkezésre álló, összességében mintegy 1.300 milliárd forint 80 százalékát az előző MSZP-s kormányok már lekötötték. Az is kitűnt, hogy a források mintegy 60 százalékát a pályázók 5 százaléka vitte el.

A miniszter közölte: a most rendelkezésre álló pénzre pályázhatnak mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, kis- és közepes vállalkozások, települési önkormányzatok és nonprofit szervezetek. Az első pályázatokat a kedvezőtlen adottságú és a Natura 2000 területeken gazdálkodók nyújthatják be március végétől. Az összes forrás mintegy 50 százalékát az ÚMVP I-es tengelyének jogcímeire, azaz a mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási és az erdészeti ágazat versenyképességét javítani szándékozó pályázók vehetik igénybe - közölte Fazekas Sándor.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: V. Németh: Gyorsítani kell a források elosztását
Cikk: Indul a Leader Program átalakításának vitája
Cikk: Legyen versenyképes a vidék