Az egyiptomi hatóságok, valamint az ott lévő nemzetközi szervezetek, kormányközi és nem kormányközi szervezetek ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, amely enyhült is, amióta Bengázi biztonságosabbá vált. A menekülttáborban most döntően fekete-afrikaiak tartózkodnak - mondta telefonon a külügyminiszter az MTI-nek, hozzátéve, hogy továbbra is vannak kockázatok, és minden eshetőségre fel kell készülni.
A Földközi-tengerhez közel fekvő, Muszaid településnél lévő határátkelő helyen 120-130 ezer ember menekült el Líbiából és utazott tovább. Most már az ellenkező irányban is van forgalom, mert néhányan hazatérnek, akik korábban a kormányerők közeledtének a hírére távozni voltak kénytelenek - számolt be tapasztalatairól Martonyi János. A külügyminiszter a tartományi kormányzóval, az illetékes katonai parancsnokokkal és nemzetközi szervezetek képviselőivel tárgyalt a menekültügyi teendőkről.
Mit mondta, a helyszínen lévők, elsősorban a nemzetközi szervezetek eddig példásan dolgoztak. A további, a belügyminiszterrel, a fejlesztési miniszterrel és a külügyminiszterrel Kairóban szerdán folytatandó tárgyalásokon szó lesz az esetleges migrációs együttműködésről is.