fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kolontár: Hatvanezer köbméter lúgos vizet engedtek le
2011. március 23., 11:13
Már 60 ezer köbméter erősen lúgos vizet engedtek le a kolontári halastóból; a mentesítés elkezdése óta eltelt három hét alatt két méterrel csökkent a vízszint; április végére a vörösiszapot is kikotorják a mederből - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja szerdán.

Szabó Csaba elmondta, hogy a 27 ezer négyzetméteres vízfelületű, átlagosan három méter mély tó mentesítése három hete kezdődött. A tóba a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során 40 ezer köbméternyi vörösiszap került.

Az átlagosan 12-es pH-értékű lúgos vizet fél kilométer hosszú övárkon keresztül semlegesítő medencébe, majd onnan a Torna-patakba engedik. Eddig már 60 ezer köbméter, savazással semlegesített vizet engedtek bele a Tornába. A tájékoztatás szerint a tó vízszintje két méterrel csökkent, a belesodródott autóknak a teteje már kilátszik, a meder teljes kotrásával a tervek szerint április végére végeznek.

Már építik a szikkasztómedencét, amelybe a horgásztó medréből a vörösiszapot ülepítik - mondta Szabó Csaba. Hozzátette: a kolontári halastó közelében lévő erősen belvizes területről is sikerült leszivattyúzni a vasúti töltés miatt felgyülemlett vizet, a pangó vizek megszüntetésére a töltésbe átereszt építettek.

Szólt arról is, hogy a mentesítésben a legnagyobb nehézséget a tavat tápláló természetes források okozták. Ezek vize a tó fenekén leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve a folyamatos szivattyúzás ellenére is erősen lúgos vízzel töltötte meg a medret. Feltételezések szerint a tóban a háromméteres iszapréteg alatt még legalább két autó van.

A miniszteri megbízott a külterületek mentesítéséről szólva elmondta, hogy kéthetes szünet után szerdán újraindulhat az átmenetileg a táblák szélén tárolt szennyező anyag elszállítása az ajkai timföldgyár területére. Napi ötezer köbméter vörösiszapos anyagot tudnak a lerakókba szállítani, már két négyzetkilométernyi földterületen kiszórták a talajkondicionáló dudaritot, és több mint egy négyzetkilométeren a talajba forgatták.

Szabó Csaba arról is tájékoztatott, hogy a Kamondtól a bobai hídig húzódó csaknem egy négyzetkilométeres, vörösiszappal elöntött lápterületet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereivel közösen megvizsgálták; ennek a mentesítésére más módszert kell kidolgozni. A Marcal folyó térségének komplex vízrendezésére és tájrehabilitációjára van szükség - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Folytatódik a bontás Devecserben
Cikk: Felosztották a Kármentő Alapban összegyűlt pénzt
Cikk: "A mezőgazdasági termelés lehetősége újból adott"