fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szolidaritás és segítségnyújtás Japánnak
2011. március 24., 15:08
A japán nép magatartása példaértékű és mintául szolgálhat számunkra. Meggyőződésem, hogy minden támogatást megérdemelnek - emelte ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén tett felszólalásában.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó, az EP Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja hozzászólásában mély együttérzését és tiszteletét fejezte ki a japán nép iránt; valamint csodálatát és elismerését azoknak a hősöknek, akik a veszély ellenére jelenleg is az atomerőműben dolgoznak. A néppárti politikus véleménye szerint olyan tragédia történt március 11-én, mely örök mementója marad Japán és a világ történelmének.

A katasztrófa sújtotta szigetország az Európai Unió segítségét kérte a felajánlott tagállami segélyek előzetes koordinálásában, ezért örömteli a Bizottság gyors reakciója. Kristalina Georgieva katasztrófákért felelős biztos nyilatkozatában megerősítette: minden segítséget biztosítanak Japánnak és annak a mintegy félmillió embernek, akik a múlt pénteki földrengés és szökőár pusztítása miatt menedékhelyeken tartózkodnak. Pelczné Dr. Gáll Ildikó azonban felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniónak ezen túlmenően, minden tőle telhető szakmai és humanitárius segítséget is meg kell adnia a katasztrófa következményeinek elhárítására és az életfeltételek újbóli megteremtésére.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó felszólalásában kiemelte: nem szerencsés szembeállítani az ilyen és ehhez hasonló tragédiákat az atomenergia felhasználásával, ugyanakkor a legnagyobb biztonsági rendszerrel kell felszerelni az atomerőműveket, s a legszigorúbb előírásoknak megfelelően folyamatosan kell ellenőrizni őket. A néppárti politikus aláhúzta, hogy üdvözlendő a Bizottság javaslata a széleskörű európai konzultáció szervezésére, de további lépések is szükségesek. Szükségesnek érzem és támogatom, hogy olyan iránymutatást dolgozzanak ki, mely egy európai szinten koordinált, jól működő atomenergia-biztonsági rendszert alapoz meg, s a jövőre nézve garantálja az atomenergia további biztonságos előállítását - zárta felszólalását Pelczné Dr. Gáll Ildikó.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Mindenkinek részt kell vennie az atomerőművek kockázatfelméréséből
Cikk: Tízmilliós gyorssegélyt küld a Külügyminisztérium Japánnak
Cikk: A japán incidens hatása az európai energetikára