fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rollerrel Gödöllőre - Környezetvédelmi miniszterek informális találkozója
2011. március 25., 09:58
Pénteken kezdődik az Európai Unió (EU) környezetvédelmi minisztereinek kétnapos informális tanácskozása Gödöllőn, a magyar elnökség rendhagyó megoldásokkal, például közös miniszteri kerékpározással is hangsúlyozza a téma fontosságát, és a civil szervezeteket is bevonja a tárgyalásokba.

A miniszterek pénteken kerékpárral vagy más, emberi erővel meghajtott járművel érkeznek budapesti szállásuktól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházához, ahol délelőtt részt vesznek a Vizeink jövője Európában című nemzetközi konferencia záró ülésén. A rendezvényen felszólal Janez Potocnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa. A pénteki miniszteri ülést a magyar uniós elnökség nevében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vezeti, aki lánc nélküli kerékpárral érkezik az MTA-hoz, a magyar kormányt képviselő Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár pedig rollerezik majd.

Gödöllőn délután kezdődik az eszmecsere, a központi téma itt is a víz lesz. A megbeszélésbe bekapcsolódik két civil szerveződés, a több mint 140 tagszervezetet tömörítő Európai Környezetvédelmi Iroda (EBB) és a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének delegáltja. A WWF Magyarországot Figeczky Gábor megbízott igazgató képviseli. A szakember elmondta: egyebek mellett a víz keretirányelv végrehajtásáról és a közös agrárpolitika "vízbarát" reformjáról szeretne egyeztetni a miniszterekkel.

Az informális ülés első napjának végén szándéknyilatkozatot írnak alá Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia és Szlovénia szakminiszterei a Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátum kialakításáról. Szombaton Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elnököl, Magyarországot Olajos Péter, a tárca zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára képviseli.

Az egyetlen napirendi pont keretében az éghajlatváltozás nemzetközi kérdéseiről, a cancúni klímacsúcson elfogadott megállapodásokból következő teendőkről tárgyalnak. Az értekezletet követő munkaebéden az Európai Bizottság 2050-ig előremutató, az éghajlatváltozást fokozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó "dekarbonizációs útitervét" vitatják meg.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Illés: Magyarország a zöld Duna stratégiát követi
Cikk: Készül Magyarország vízstratégiája
Cikk: Egyetértés született a környezetterhelési útilleték ügyében